Infostart.hu
eur:
365.45
usd:
312.75
bux:
132633.84
2026. április 30. csütörtök Katalin, Kitti
Porgy és Bess az Erkel Színházban: fekete-fehér, igen-nem?

Porgy és Bess az Erkel Színházban: fekete-fehér, igen-nem?

Az Erkel Színházban adják eő George Gershwin egyetlen operáját, a Porgy és Besst. A nagyszabású művet, összesen négy alkalommal adják elő. Az operát 35 éve nem játszották Magyarországon, ennek okairól is beszélt Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója.

George Gershwin zeneszerzőnek az utolsó éveiben, de még a halála után is szinte mindenhol játszották a Porgy és Bess című operáját. A darabot játszották 1942-ben a náci megszállás alatt álló Dániában, és eljutott Magyarországra is, ahol a '60-es évek végétől egészen 1983-ig játszották az Erkel Színházban, árulta el Ókovács Szilveszter a Magyar Állami Operaház főigazgatója az InfoRádiónak. 

Ókovács elmondta, 1983-tól az európai színpadokon nem igazán játszották az operát. „Ennek az oka, hogy '83-ban az akkor éppen már nagyon idős egyik szerzőtárs, a zeneszerző bátya, Ira Gershwin állítólag a végrendeletében egy olyan kitételt tett, amely szerint 

»all-black castot«, tehát csak fekete művészek szereposztást írnak elő a darab színrevitelekor” 

– árulta el a főigazgató. Ezért ez egyfajta „jégtörés” Ókovács Szilveszter szerint, hogy az Erkel Színház színpadra tudják állítani a darabot, mivel Magyarország azóta, sőt most sem tudna ennek a kitételnek megfelelni. 

Porgy és Bess az Erkel Színházban: fekete-fehér, igen-nem?

„Nekünk van egy szerződésünk a jogtulajdonost képviselő ügynökséggel, amelyiknek a szövegében nem szerepel az »all-black cast« kitétel ” – mondta Ókovács, majd hozzátette, ettől függetlenül az ügynökség részéről a napokban már vitatják ennek a jelentőségét, miszerint „ha nincs is benne, akkor is bele kell érteni.” A főigazgató hozzátette, ez a nézeteltérés nem tántorítja el őket a munkába, de abban egészen biztos, hogy meg kell majd küzdeniük azért, hogy a következő évadokban is játszhassák a saját koncepciójuk alapján – vagyis fehér bőrű művészekkel – a  Porgy és Bess darabot. 

A főigazgató elárulta, hogy azonban elküldtek egy olyan koncepciót is a jogtulajdonosoknak, hogy akár arc és testfestéssel is jeleznék, hogy fekete bőrű karakterekről van szó, de ettől is elzárkóztak. Ezért is meghozták azt a döntést, hogy nem is egy fekete skanzenben játsszák a darabot – mint ahogy korábban az Erkel Színházban már megtörtént – hanem egy univerzálisabb módon, bőrszíntől függetlenül mesélik el a történetet.

„A szerelmet, a kábítószerproblémát és bármit tudunk fehér körülmények között is ábrázolni.

Arról pedig nem beszélve, hogy ennek a remek műnek a zenéjét muszáj a magyar színpadon is megmutatni” – mondta Ókovács Szilveszter, aki szerint a darab befejező jelenete kifejezetten a hazai színpadra kívánkozik, amely az áhítatos hangulatával megérinti majd a nézőket.

A darabot jövő szombaton, január 27-én hazai énekesek előadásában mutatják be az Erkel Színházban George Gershwin egyetlen operáját, a Porgy és Besst.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.04.30. csütörtök, 18:00
Nagy Zoltán Zsolt
a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója
Az iráni félelmek és a Fed-döntés uralta ma a kereskedést Amerikában

Az iráni félelmek és a Fed-döntés uralta ma a kereskedést Amerikában

Pörögnek az események a tőzsdéken, az amerikai technológiai szektor tegnap megszenvedte, hogy lapinformációk szerint az OpenAI nem tudta teljesíteni belső bevételi és felhasználói céljait. A szektor emellett újabb teszt elé néz ma, hiszen többek között az Alphabet, az Amazon, és a Meta is ma teszi közzé első negyedéves számait. Ráadásul a Fed kamatdöntése is ma lesz, amin a piaci várakozások szerint tartani fogják a kamatszintet. Az iráni háborúról pedig még nem is beszéltünk, ahol továbbra is nagy a bizonytalanság a háború lezárása kapcsán, és lapértesülések szerint Donald Trump már a Hormuzi-szoros hosszabb távú blokádjára készül. Ráadásul az olajpiaci helyzet az is komplikálja, hogy az Egyesül Arab Emírségek tegnap bejelentette kilépését az OPEC-ből, a világ legnagyobb olajtermelőit koordináló szervezetből. A tőzsdéken eközben óvatosság látszik, az USA-ban és Európában kis mértékben estek a tőzsdék, és a nap végére a magyar tőzsde is lefordult. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×