Infostart.hu
eur:
386.8
usd:
332.11
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Ákos: dupla DVD-n a tavalyi Aréna-koncertek

Veletek vagyunk címmel Ákos DVD-n örökítette meg tavaly decemberi dupla teltházas Aréna-koncertjét. A népszerű előadó csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy jövőre nem fog koncertezni.

"A kiadvány címét a közönség adta, ezzel fogadtak minket, amikor a zenekarommal tavaly decemberben kiálltunk az aréna színpadára. Egyértelműen kiálltak mellettünk abban az időszakban, amikor koholt vádakkal, torzításokkal, ferdítésekkel, hazugságokkal kellett szembesülnöm egy interjú miatt" - mondta Kovács Ákos.

A dupla DVD első lemezén a koncert 28 dala szerepel, a másodikon a 2015-ben megjelent Még egyszer című lemezéhez kapcsolódó hat klip és négy werkfilm a stúdiómunkáról, a koncertfelkészülésről, a klipforgatásokról. A DVD-t csütörtökön este levetítik az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

"Talán ez az eddigi leglátványosabb koncertfilmem, számomra a nemzetközi szint a cél. A rendező Juhász Viktor, aki hosszú évek óta dolgozik velem, a két estét összesen harminc kamera rögzítette" - mondta Ákos. A koncert idén nyáron a közönség szavazása alapján a legjobb koncert kategóriában megkapta a Petőfi Zeneit Díjat.

A DVD-n a klipek között szerepel egy olyan is, amely csütörtökön debütált: az Átölel című dal videója a koncertről kivágott részlet, amelyen Bánfalvi Sándor dobos gitározott, Lepés Gábor billentyűs pedig basszusgitározott.

Hauber Zsolt, Ákos zenekarának negyedik tagja és dalszerzője a sajtótájékoztatón kitért arra, hogy az Átölel zenéjét három és fél évvel ezelőtt, kisfia születésekor írta.

Ákos előadásait a 2016-os turnészezonban csaknem 120 ezren látták. Az énekes és csapata kétszer lépett fel a Felvidéken és Erdélyben, játszott Londonban és koncertezett a VOLT Fesztiválon is. A Még egyszer turnéjának következő állomása október 8-án a győri Audi-csarnok, majd Ákos december 17-én, szintén az Arénában, a tavalyihoz képest egy teljesen más műsort és látványvilágot felvonultató koncerttel lezárja négyéves sikeres szintirock időszakát, jövőre nem lép színpadra.

"2012-től 2016-ig több mint félmillió ember látott élőben zenélni, most illendőnek érzem pihenni. Lesz időm eldönteni, mi lesz a következő, amibe belevágok" - mondta Ákos.

Címlapról ajánljuk
Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Elromlott a hangulat: esik Amerika

Elromlott a hangulat: esik Amerika

Aránylag izgalommentesen zajlott ma a kereskedés az európai piacokon, de ez egyáltalán nem volt igaz a magyar tőzsdére, a BUX index ugyanis folytatta idei szárnyalását és 1,5 százalékkal magasabban zárta a napot. Messze kiemelkedett a magyar tőzsdei szereplők közül a Mol, miután az olajcég árfolyama 5 százalékot ralizott kifejezetten magas forgalom mellett. Az extrém mozgás alapvetően technikai indíttatású volt, hiszen tegnap tört ki felfelé a már 2022 eleje óta tartó oldalazó sávból a Mol részvénye, ezzel 2019 óta nem látott szintre került az árfolyam – a kulcsszintet átlépve most felbátorodhattak a vevők. Egyébként a szerb olajfinomító NIS potenciális felvásárlásával kapcsolatos spekuláció erősödése hajtja most elsősorban a sztorit, de az emelkedő olajárak is kedveznek.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×