eur:
394.05
usd:
365.66
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Cigánymesék sorozata

Már szinte csak a zenei felvételek hiányoznak a Kecskemétfilm Kft. műhelyében készülő Cigánymesék újabb három részéből - tájékoztatta az MTI-t a kecskeméti rajzfilmstúdió alapító-vezetője, Mikulás Ferenc.

A legújabb részek, A Nap és a Hold története, valamint A tűzpiros kígyócska című mesék átiratai Bari Károly gyűjtése nyomán, míg a Hogyan lett az ember? című epizód egy cigány eredetmonda, Daróczi Ágnes gyűjtése alapján készült el. Mikulás Ferenc emlékeztetett, a Cigánymesék sorozat története 2013-ban kezdődött a Kecskemétfilm Kft. műhelyében.

A Magyar népmesék nagysikerű rajzfilmsorozat gyártásának befejezésével támadt ugyanis Horváth Mária rendezőnek az az ötlete, hogy cigány meséken keresztül mutassák meg a roma kultúrában rejtőző értékeket. Azt, hogy a cigányok nemcsak zenéjükre, hanem képzőművészetükre és irodalmukra is büszkék lehetnek - fogalmazott. A Kecskemétfilm Kft. vezetője, a Cigánymesék sorozat producere kiemelte, a kisfilmek célja bemutatni a Magyarországon élő romák kultúrtörténeti és néprajzi hagyományait, ötvözve a mai cigány művészettel. Ugyanakkor az egyes részek megismertetik a ma is követendő például szolgáló roma társadalom múltjának értékeit. Mikulás Ferenc bízik benne, hogy erőfeszítéseikkel erősödhet és akár növekedhet is az etnikai kisebbség iránti tolerancia a többségi társadalomban.

Horváth Mária hangsúlyozta: fontos volt számukra, hogy olyan autentikus mesék készüljenek, amelyeket a cigány emberek is magukénak éreznek. Éppen ezért az alkotás folyamatába több roma is bekapcsolódik. Az animációs mesefilmek rajzai Orsós Teréz grafikus- és festőművész képeinek felhasználásával készülnek, míg az egyes epizódok zenéjét a Parno Graszt tagjai szerzik. Az eredetileg tizenhárom részesre tervezett sorozatból Szécsi Magda cigány író meséi nyomán korábban három, egyenként hét és fél perces epizód készült el: A cigányasszony meg az ördög, a Káló, a cigánylegény, valamint a Doja, a cigánytündér című részek - sorolta a rendező.

A sorozat A cigányasszony meg az ördög című epizódja 2015 tavaszán elnyerte a velencei Cartoons on the Bay nemzetközi animációs filmfesztiválon a Televíziós sorozatok fiataloknak kategória díját, valamint a legjobb filmzenéért járó elismerést is. A Doja, a cigánytündér című rész az elmúlt év júniusában a 12. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon a Magyarországi Evangélikus Egyház Evangélikus Diakónia különdíja után, az erdélyi Sztánán, idén augusztus végén megrendezett III. Nemzetközi Népismereti Filmszemle első díját is megkapta.

Mikulás Ferenc, a kecskeméti rajzfilmstúdió vezetője a Cigánymesék című animációs sorozat útnak indításáért 2016 januárjában Wallenberg-díjat vehetett át. A Raoul Wallenberg Egyesület, a Raoul Wallenberg Alapítvány és az Emmi azokat díjazza, akik a kisebbségben lévők méltóbb életéért dolgoznak, munkájukkal az előítéletek ellen küzdenek.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×