eur:
394.13
usd:
364.98
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Bátor évadra készül a Nemzeti Színház

A premierek fele ősbemutató lesz a Nemzeti Színház új évadában - mondta az MTI-nek Vidnyánszky Attila igazgató.

A most kezdődő szezonban öt nagyszínpadi és öt stúdiószínpadi bemutatót tervez a Nemzeti Színház, amely szeptember 24-én nyílt nappal várja a látogatókat.

Az igazgató elmondta, hogy három produkcióval készülnek az évadkezdésre. A nagyszínpadon Valerij Fokin, a szentpétervári Alekszandrinszkij Színház vezetője rendezi Dosztojevszkij A krokodilus című művét október 7-i premierrel. Bergman Szenvedély című művét Kiss Csaba rendezésében október 15-én mutatják be a Gobbi Hilda Színpadon. Szilágyi Andor Tóth Ilonka című darabját pedig október 25-én láthatja a közönség.

Vidnyánszky Attila, aki rendezőként is jegyzi a Tóth Ilonka című darabot, kiemelte, hogy a Nemzeti Színház ezzel az előadással ünnepli az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóját. A címszerepet játszó Waskovics Andrea mellett olyan színészek láthatók, mint Bodrogi Gyula, Csurka László, Dózsa László, Mécs Károly és Voith Ági, akik a forradalmi események résztvevői, tanúi voltak. Hozzátette, hogy a darab ősbemutatója Varsóban, a Teatr Polski színpadán lesz október 21-én.

A Gulag virágai címmel Földes László Hobo szereplésével szintén Vidnyánszky Attila rendezésében készül előadás november 12-i bemutatóval. Ivan Viripajev Részegek című darabja Viktor Rizsakov rendezésében lesz látható november 19-től. December 16-án pedig Branislav Nusic A miniszter felesége című darabját tűzik műsorra Udvaros Dorottyával a főszerepben, Árkosi Árpád rendezésében.

Az évad második felében Bozsik Yvette rendező-koreográfus, aki visszatérő alkotója a színháznak, egy műfajokat átívelő zenés produkciót rendez Szent Ferenc életéről, Michel de Ghelderode szövegével, Bakos-Kiss Gáborral a címszerepben. Zsótér Sándor, aki minden évben rendez a színházban, ezúttal Euripidész Hippolütosz című művét állítja színpadra Rakovszky Zsuzsa új fordításában, Törőcsik Mari szereplésével.

Vidnyánszky Attila az évad második felében a Csíksomlyói passiót és a Bánk bánt rendezi. A Zsuráfszky Zoltán koreográfiájával, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közreműködésével, Berecz András szereplésével készülő Csíksomlyói passiót a tervek szerint Csíksomlyón is eljátsszák majd. A Bánk bánt ezúttal a stúdióban mutatják be Mátray Lászlóval, Udvaros Dorottyával, Horváth Lajos Ottóval, Farkas Dénessel és Söptei Andreával a főbb szerepekben.

Az előző évadra kitérve Vidnyánszky Attila kiemelte, hogy a nyári előadásokkal együtt a Duna-parti Nemzeti Színház második legjobb évadát zárták augusztus 1-jén, a nézőszám meghaladta a 120 ezret. A nézők egynegyede vidéken és a határon túl látta a társulatot. Mint rámutatott, a nyári program újdonságot jelentett a színház életében. Számos fesztiválon, vendégjátékon vett részt a társulat, Kazanyban is izgalmas turnén jártak.

Kitért arra is, hogy Reviczky Gábor szerződésének múlt évad végi lejártakor jelentette be, hogy nem kívánja azt megújítani, döntése azonban az évadkezdést nem befolyásolja.

Hozzátette, hogy egyre több meghívást kap a színház. Az új évadban például A szarvassá változott fiú című előadás új, színházi-filmes változatát mutatják be Párizsban, a Théatre de l'Atelier-ben. A produkciót decemberben a Nemzeti Színházban is műsorra tűzik.

Jelenleg Vidnyánszky Attila Szentpéterváron dolgozik, ahol a Bűn és bűnhődésből készülő előadást rendez. Elárulta, hogy későbbi terveik között szerepel az Alekszandrinszkij Színházzal egy közös produkció létrehozása, valamint a szentpétervári színház iskolája és a Kaposvári Egyetem diákjai közötti együttműködés is.

A Nemzeti Színházba érkező vendégjátékok közül kiemelte Eugenio Barba és az Odin Színház előadását. A Fa című produkció premierje szeptember 19-én lesz Holstebróban, Budapesten pedig szeptember 30-tól öt alkalommal láthatja a közönség.

A dán társulat vendégjátéka kapcsán Vidnyánszky Attila hangsúlyozta, hogy egyre bátrabb előadások felé szeretné elmozdítani a Nemzeti Színházat. Az antropológiai színház egy olyan színházi nyelv, amely hiányzik a magyar színházi életből, és fontos, hogy megjelenjen - mondta az igazgató, hozzátéve, hogy az Odin Színház színészei mesterkurzust is tartanak Budapesten.

Vidnyánszky Attila elmondta, hogy közös évadkezdésre készül a Nemzeti Színház és a Nemzeti Táncszínház, szeptembertől különleges táncszínházi produkciókkal is gazdagodhat a Nemzeti Színházba járó közönség. A Nemzeti Táncszínház szervezésében kortárs és folklór előadások színesítik a teátrum repertoárját.

A fővárosi közönség a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) keretében számos további külföldi produkciót láthat majd. Meghívták a fesztiválra Silviu Purcarete emblematikus előadását, a Faust című óriásprodukciót, a Rimas Tuminas rendezte Anyegint, valamint egy Bergamóból érkező izgalmas olasz színházat. Az európai színházi élet egyik legendás alakjának számító Thomas Richards egy mesterkurzussal és egy produkcióval is bemutatkozik a MITEM-en, amelyre Szuzuki Tadasi Macbeth-rendezését is szeretnék meghívni.

A Nemzeti Színházban egyre több vidéki társulat előadásait is láthatja a közönség. A színház kinyitotta kapuit - hangsúlyozta az igazgató, kiemelve az amatőr színházi mozgalom újjáéledésében játszott aktív szerepüket, a költészet napján és a fogyatékossággal élők világnapján tartott rendezvényeiket, valamint azt az új programot, amelynek keretében magyar iskolák határon túli testvériskoláikkal találkozhatnak a teátrumban. "A nemzeti jelzőt a színház nevében három év alatt sikerült tartalommal megtölteni" - mondta Vidnyánszky Attila.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×