Infostart.hu
eur:
385.75
usd:
331.43
bux:
120765.47
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Ilyen a világ egy hajléktalan kameráján keresztül

A hajléktalanok mindennapjaira, problémáira igyekszik felhívni a figyelmet az a kiállítás, amely hajléktalan alkotók fotóiból nyílik kedden a Budapest Pontban.

A My Budapest Photo Project, a Budapest Bike Maffia és a Cafe Art szervezésében létrejött tárlat a szociális érzékenyítés mellett a hajléktalanság problémájára kívánja ráirányítani az emberek figyelmét - emelte ki a megnyitó előtt tartott sajtóbemutatón Fekete Bernadett, a My Budapest Photo Project vezetője.

Mint elmondta, a kezdeményezés során a szervezők 100 eldobható fényképezőgépet osztottak szét hajléktalan emberek között, akik így saját szemszögükből mutathatták be a várost. Mintegy 2000 fénykép készült, amelyek közül egy nyolctagú szakmai zsűri választotta ki a kiállításon látható 62 fotót.

A projektvezető kiemelte, hogy a legjobb képekre szavazni is lehet, akár a szeptember 18-ig látható tárlat helyszínén, akár online. A közönségnek legjobban tetsző 13 képből egy naptár készül majd, amelynek bevételéből az alkotókat támogatják a szervezők.

A naptárak október 10-től, a hajléktalanság világnapjához kapcsolódva lesznek elérhetők Magyarország mellett Ausztráliában, Nagy-Britanniában és Kanadában is, ahol több éve zajlik a hajléktalanokat bemutató hasonló kezdeményezés.

Címlapról ajánljuk
Nemzeti Petíciót indít a kormány
Kormányinfó percről percre

Nemzeti Petíciót indít a kormány

A magyar állam jogsegéllyel is azok mellett áll, akik származásuk miatt jogsérelmet szenvednek el a Benes-dekrétumok miatt. Fontos információk érkeztek a Nemzeti Petícióról, a V4-ektől érkező támogatásról, a Mercosur-megállapodás következményeiről. Tartson velünk!

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×