Infostart.hu
eur:
386.63
usd:
331.98
bux:
119684.47
2026. január 14. szerda Bódog

Utolsó útjára kísérték Krencsey Marianne színésznőt

Családja, barátai és tisztelői körében helyezték örök nyugalomra a Farkasréti temető művészparcellájában Krencsey Marianne színésznőt, aki hosszabb betegség után, életének 85. évében március 30-án hunyt el New Yorkban.

Kalmár Tibor rendező, Krencsey Marianne egyetemi évfolyamtársa felidézte: a színésznő a bölcsészkarról ment át a színművészeti főiskola színházrendezői szakára, ahol rögtön mindenki megszerette, ő lett "a főiskola szépe". Az egykori évfolyamtárs elmondása szerint Krencsey Marianne színésznőként már a főiskolai vizsgaelőadásokban is brillírozott, majd Várkonyi Zoltán egy filmjében is statisztált, színészi képességeit azonban Makk Károly fedezte fel, aki őrá bízta a Liliomfi című film női főszerepét.

Balogh Tibor dokumentumfilm-rendező arra emlékeztetett, hogy Krencsey Marianne titka a mosolya volt: a színésznő úgy tudott mosolyogni, szeretetet, titokzatosságot sugározni, ahogyan senki más.

Krencsey Marianne 1931. július 9-én született Rákoscsabán, 1951-ben került át az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karáról a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházrendezői főtanszakára. Makk Károly kérte fel a Liliomfi női főszerepére Darvas Iván és Dajka Margit mellé 1954-ben, Krencsey Marianne ezután választotta a rendezés helyett a színészi pályát. Diplomarendezését 1956-ban még teljesítette, diplomáját azonban csak negyven évvel később vehette át.

Tizenkét év alatt mintegy harminc filmben szerepelt, köztük a Két emelet boldogság, A 9-es kórterem, a Gábor diák, a Szegény gazdagok, A Noszty fiú esete Tóth Marival című alkotásokban. A Magyar Televízió nagy sikerű sorozatában, A Tenkes kapitányában ő játszotta Amália grófnét. Színpadi pályája a Vígszínházban indult, majd Kecskeméten, Szolnokon és Pécsett folytatódott, 1963-1966 között a József Attila Színház tagja volt. 1957 és 1960 között Makk Károly házastársa volt, majd későbbi férjével, Nemes Gyulával együtt 1966-ban disszidált az Egyesült Államokba, ahol felhagyott a hivatásszerű színészettel.

Faludy György verseinek tolmácsolójaként több sikeres előadást tartott, irodalmi esteket szervezett, részt vett Karády Katalin amerikai bemutatásában, 1993-ban pedig az ő vezetésével alakult meg a Magyarság Jó Hírét Védő Liga. Equinox-2001 (35 év Budapesten - 35 év New Yorkban) című önéletrajzi könyve 2001-ben jelent meg.

A rendszerváltás után hosszabb-rövidebb időre évente hazalátogatott, 2008-ban színészi pályafutásáért és a magyar kultúra ápolásáért a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.

Címlapról ajánljuk
Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek, az enyhülés után visszatér a havazás

Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek, az enyhülés után visszatér a havazás

Az Európát és Magyarországot jelenleg érintő havas, hideg időjárást nem rendkívüli esemény okozza, hanem több, egymással összefüggő légköri folyamat együttállása – hangsúlyozta az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója az InfoRádióban. Kovács Erik szerint az átmeneti, enyhébb, ködös napok után erőteljes, szibériai hideg levegő érkezik ismét, éjszakai és nappali fagyokkal.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Elszállt a Mol, soha nem látott szinteken az ezüst

Elszállt a Mol, soha nem látott szinteken az ezüst

Tegnap esést láthattunk Amerikában, ezt követően azonban már Ázsiában az emelkedésé a főszerep ma reggel, illetve az európai tőzsdék is felfelé vehetik az irányt. A nemesfém piacon továbbra is dőlnek a történelmi csúcsok: az arany és az ezüst is soha nem látott magasságokba emelkedett. Piacmozgató gazdasági események szempontjából a délutáni amerikai inflációs adatok hozhatnak izgalmakat, emellett érdemes lesz figyelni Donald Trump elnök Iránnal kapcsolatos potenciális bejelentéseit, ugyanis rendkívül feszült a helyzet. Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×