Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Újra kiadják Szabó Magda műveit

Az írónő születésének közelgő centenáriuma alkalmából egy húszkötetes sorozatban újra kiadja Szabó Magda műveit a Jaffa Kiadó.

"A sorozattal azokat a alkotásokat próbáljuk szem előtt tartani, amelyek egyrészt nagyon fontosak Szabó Magda életművében, másrészt már nem kaphatóak" - hangsúlyozta Jolsvai Júlia felelős szerkesztő.

Az egységes arculatú szériában négy kötet már korábban megjelent. Az ötödik, az önéletrajzi ihletésű regény, az először 2002-ben kiadott Für Elise új külsővel a jövő heti Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jön ki a Jaffa Kiadónál. Az első fél évben hat, az év végéig összesen tíz kötet jelenik meg.

A már kapható regények között szerepel Az ajtó (ez volt a sorozat első kötete), amelynek angol nyelvű amerikai kiadása tavaly év végén felkerült a The New York Times tizes listájára. Szintén megjelent már például a Freskó vagy a kevésbé ismert A pillanat.

"A női látásmódot, ami a férfiakat is vonzza, Szabó Magda úgy tudja átadni, hogy az nagyon befogadható, közérthető. Minden története középpontjában egy nő és kapcsolatai állnak, történeteiben olyan dolgokról képesek szólni, amelyről különben nem beszélünk, illetve önmagunkról tudunk meg sok mindent" - fogalmazott a felelős szerkesztő.

Jolsvai Júlia kitért arra, hogy az új kiadások szövege minden esetben visszatér az első kiadáshoz, mert azóta nagy szövegromlások következtek be. A sorozat tervezője Sipos Géza.

Szabó Magda születésének századik évfordulója jövő októberben lesz, az eseményre a Jaffa Kiadó nagy szabású rendezvénysorozattal készül.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Kiszabadult a szélsőjobboldali szellem a palackból: Európában jól ismert üzenetekkel erősödik a „japán Trump”

Kiszabadult a szélsőjobboldali szellem a palackból: Európában jól ismert üzenetekkel erősödik a „japán Trump”

Az utóbbi évek alaposan átrajzolták Japán politikai életének valóságát. Az elmúlt 70 évben szinte folyamatosan kormányzó jobboldali Liberális Demokrata Párt (LDP) történelmi válságát éli, közben új formációk emelkednek fel. A helyzet 2025 novemberében forró lett Tokióban, amikor a kormányfő kijelentette, hogy a szigetország beavatkozna katonailag, amennyiben Kína megtámadná Tajvant. A mondatok súlyos feszültséghez vezettek, ám ennél is érdekesebb, hogy a miképpen hatott a szigetországban már egyébként is erősödő japán nacionalizmusra. Ennek legfőbb képviselője már okozott meglepetést választások során, ráadásul olyan politikai trendek törtek be az ország mindennapjaiba, amelyek máshol már jól ismertek lehetnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 5. 18:35
×
×
×
×