Infostart.hu
eur:
380.76
usd:
323.11
bux:
130643.43
2026. február 3. kedd Balázs

Csángó hagyományok a Magyarság Házában

A csángó lakodalmas szokásokat eleveníti fel a Szályka Rózsa Csángó Hagyományőrző Együttes Csángó Menyekező című produkciójával szombaton a Magyarság Háza, ahol az egész napos ingyenes programsorozaton moldvai táncokat tanulhatnak és a régió történetével is megismerkedhetnek a látogatók - mondta el Csibi Krisztina, az intézmény igazgatója.

Délután öt órától öt Bákó megyei romániai település, köztük Somoska, Klézse, Forrófalva hagyományőrzői mutatkoznak be a műsorban, az estet Péterbence Anikó és Papp Imre állította össze. Ezt követően moldvai táncokat tanulhatnak az érdeklődők - fejtette ki az intézményvezető.

Csibi Krisztina szerint a moldvai csángók számára kiemelten fontos, hogy megmutatkozhatnak szokásaikkal, hiszen a mai napig nehezen beszélik a magyar nyelvet: tiltott számukra, nem taníthatják gyermekeiknek, nem búcsúztathatják el ezen a nyelven a halottaikat, nem hallgathatnak szentmiséket magyarul.

Április 9-én, a Rejtőzködő Kárpát-medence sorozatának kilencedik állomásaként bemutatkozik a Bánság egy része, főként Temesvár civil szervezetei, iskolái, valamint a romániai televízió temesvári kisebbségi szerkesztősége is. Kóstolót is hoznak a régió ételeiből és italaiból, meg lehet kóstolni például a végvári túrós lepényt és egy temesrékási borászat, pincészet termékeit is. Ezen kívül lesz a bánsági magyarságot bemutató konferencia, filmvetítés és táncos kulturális gálaműsor is.

Címlapról ajánljuk
Tárnok Balázs az Arénában: a magyarok másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában, ha nem állnak ki a jogaikért

Tárnok Balázs az Arénában: a magyarok másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában, ha nem állnak ki a jogaikért

Homályos jogszabályi környezet és bírságok, hogy elhallgattassák a magyarokat – ez figyelhető meg a Beneš-dekrétumok és a magyar nyelvhasználat ügyében is Szlovákiában. Ha a magyarok nem állnak ki a jogaikért, akkor másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Északon intenzív havazással, délen ónos esővel csapott le a február, az előrejelzések szerint ez lehet a tél egyik utolsó nagy megpróbáltatása. Sajnos a közlekedést számos helyen lassítják balesetek, és a közösségi közlekedéssel utazók is nehézségekkel találkozhatnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Öveket becsatolni: mutatjuk, mi történik ma az arannyal és az ezüsttel!

Öveket becsatolni: mutatjuk, mi történik ma az arannyal és az ezüsttel!

Elsősorban a második negyedéves gyorsjelentési szezon friss számai és az amerikai kamatpálya alakulásával kapcsolatos várakozások befolyásolják a tőzsdei hangulatot. A befektetők többek között a nemesfémekre figyelhetnek ma is: pénteken hatalmas zuhanást láthattunk az aranynál és az ezüstnél is, tegnap is nagyon szélesek voltak a kilengések és a megnövekedett volatilitás vélhetően velünk marad még egy darabig. Ami a konkrét tőzsdei folyamatokat illeti: Ázsiában jó hangulatban telt a nap, Európában oldalazás van a tőzsdéken. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×