Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Pályázatot írtak ki négy budapesti színház vezetésére

Kiírta a pályázatot a Katona József Színház, a Radnóti Miklós Színház, a Centrál Színház és a József Attila Színház ügyvezető igazgatói posztjára a Fővárosi Önkormányzat, a megbízatások ötéves időtartamra szólnak.

A négy, nonprofit kft. formában működő színház jelenlegi ügyvezetőjének megbízatása 2016. január 31-én jár le. Az előadóművészeti törvény értelmében a vezetői feladatok ellátására pályázatot kell kiírni - a szakmai munka folytonossága érdekében - legalább hat hónappal korábban.

A pályázatok kiírásáról június 23-i ülésén döntött a Fővárosi Közgyűlés. A felhívásokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján csütörtökön tették közzé. Pályázni a kiírás megjelenését követő 30 napon belül lehet.

A kormany.hu-n olvasható kiírás szerint az ügyvezető igazgatói munkakört mind a négy színház esetében 2016. február 1-jétől 2021. január 31-ig tölthetik be a nyertesek.

A színházak ügyvezető igazgatói munkakörének betöltésével járó feladatok között van a színház művészeti programjának és gazdasági-üzemeltetési programjának kidolgozása és megvalósítása, valamint szervezeti, vezetési, működési feltételeinek megteremtése.

Az előadóművészeti törvény szerint a pályázatokat a benyújtási határidőt követő harminc napon belül kell elbírálni. A munkakör betöltéséről - a szakmai bizottság véleményét is mérlegelve - a munkáltatói jogkör gyakorlója harminc napon belül, önkormányzati fenntartó esetén a következő képviselő-testületi ülésen dönt.

A pályázatokat véleményező szakmai bizottságokba a Fővárosi Közgyűlés Hassay Zsófia és Orbán Gyöngyi képviselőket delegálta.

A jelenlegi igazgatók közül Máté Gábor, a Katona József Színház vezetője, Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója és Puskás Tamás, a Centrál Színház ügyvezetője már jelezte, hogy újból pályázik a posztra.

A Radnóti Színházat 30 éve vezető Bálint András úgy nyilatkozott, hogy már nem pályázik újra. A társulat vezető színművésze, Kováts Adél viszont az MTI-nek is megerősítette, hogy pályázik a Radnóti Színház igazgatói posztjára.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
A termékenység összeomlására a választójog reformja lehetne a megoldás?

A termékenység összeomlására a választójog reformja lehetne a megoldás?

Június végén megjelent véleménycikkemben amellett érveltem, hogy meg kellene szüntetni az anyák szja-mentességét, mert az alkalmatlan, sőt kontraproduktív annak a célnak az elérésére, hogy minél több gyermek szülessen a népességfogyás megállítása, de legalábbis lassítása érdekében. Cikkemre Tóth I. János reagált, aki  szerint az anyák szja-mentességét nem eltörölni, hanem értékelni és megfelelő időtávon vizsgálni kell. Úgy véli, a hazai demográfiai válság középpontjában nem elsősorban a nagycsaládok hiánya áll, hanem az első és második gyermek megszületésének elmaradása. Ebben a cikkben az általa felvetett állításokra válaszolok, amellett érvelve, hogy a demográfiai fordulat kulcsa – szemben az általa felvázolt megoldással – elsősorban a nagycsaláddá válás erőteljes támogatása, az „anyai életpályamodell” kialakítása lehet. A vita azonban túlmutathat a családtámogatások technikai részletein is egészen az úgynevezett családi választójoggal kapcsolatos elképzelésekig.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×