Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Erdélyi turnéra indul a Fölszállott a páva

Erdélyi turnéra indulnak a köztévé Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutatójának szereplői - jelentették be a szervezők csütörtökön egy kolozsvári sajtótájékoztatón. Az esemény médiatámogatója az MTVA Páva Produkciós Irodája.

A tehetségkutató két évadában fellépő erdélyi és magyarországi együttesek és előadók április 9-én a Kolozsvári Magyar Opera, 10-én a marosvásárhelyi Kultúrpalota, 11-én pedig a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színpadán állnak a közönség elé. Valamennyi előadást táncház követ, ahol a fellépő zenészekkel, táncosokkal lehet együtt mulatni.

Az erdélyi turnét a vetélkedő korábbi fellépői: a kolozsvári Tokos zenekar, a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes és a sepsiszentgyörgyi Szilak legénytánckar szervezték meg. Rajtuk kívül fellép a budapesti Csercsel énekegyüttes, a Debreceni Népi Együttes, a kolozsvári Harmadik zenekar, a balánbányai Ördögborda néptáncegyüttes, valamint a szolnoki Kacsó Hanga Borbála, a tusnádfürdői Melles Endre, a balánbányai Nagy Noémi Kriszta, valamint a budapesti Herczeg Hajnalka és Hajdara Tamás. A marosvásárhelyi és a sepsiszentgyörgyi fellépés műsorvezetője Novák Péter lesz.

Vajas Albert, a Tokos zenekar tagja a sajtótájékoztatón elmondta, hogy sok magyarországi "pávás" fellépés után úgy gondolták, előadással köszönik meg a vetélkedősorozat erdélyi nézőinek is a figyelmet és a támogatást.

András Lóránt, a Szilak legénytánckar tagja hozzátette, az előadássorozat célja, hogy a táncház intézményét megmutassa és népszerűsítse.

Címlapról ajánljuk
Makranczi Zalán: a szinkroniparban is az AI-nak kell átadni dolgokat, hogy megvédjük a többit

Makranczi Zalán: a szinkroniparban is az AI-nak kell átadni dolgokat, hogy megvédjük a többit

Magyarországon a szinkron mint szakma nincs még akkora veszélyben, hogy a mesterséges intelligencia elvegye a színészek munkáját, ami annak is köszönhető, hogy a stúdiók érdeke is a művészek védelme – mondta el az InfoRádióban a Szinkron Alapszervezet alelnöke. Makranczi Zalán azonban hangsúlyozta: szigorúbb szabályokra lenne szükség, hogy ez a jövőben se következhessen be.

Lando Norris nyerte a a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen van időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen van időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választanak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaznak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai - ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×