Infostart.hu
eur:
363.82
usd:
324.03
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz

Sikeres koncert a budapesti gettó felszabadításának 70. évfordulóján

Sikeres koncertet adott a budapesti gettó felszabadításának 70. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen a Dohány utcai zsinagógában vasárnap az orosz Alekszandrov katonaegyüttes, amely a második világháború lezárultának 70. évfordulója alkalmából számos más európai fővárosban is fellép idén.

Mint Leonyid Malev, az együttes igazgatója a hangverseny után az Orosz Kulturális Központban tartott sajtótájékoztatón elmondta, változatos műsorral készültek a budapesti koncertre, a közönség többek között zsidó dallamokat is hallhatott. "A népes közönség és a taps azt bizonyította számunkra, hogy helyesen állítottuk össze a programot" - tette hozzá.

Kitért arra is, hogy az együttes remek európai kapcsolatokat ápol, az elmúlt években felléptek többek között Brüsszelben és Besztercebányán, turnéztak Lengyelországban és Németországban, így ezrek hallhatták élőben, vagy követhették a rádióban és a televízióban koncertjeiket. Jelezte azt is, hogy idén a második világháború lezárultának 70. évfordulója alkalmából számos európai fővárosban lépnek színpadra.

Joszif Kobzon, a koncert énekes szólistája arról beszélt, mennyire örül, hogy újra itt lehet Magyarországon, ráadásul egy ilyen híres együttessel léphet fel újra. "Ez az ünnepi esemény arra emlékeztetett minket, hogy nem szabad megfeledkezni a történelemről, és annak tanulságait le kell vonni" - hangsúlyozta a Budapesti Zsidó Hitközség által szervezett és a Roszatom által támogatott eseményről.

Magyarországhoz fűződő személyes kapcsolatáról megjegyezte: nagyon szeret Budapestre járni, nagy rajongója például a halászlének. A város emlékhelyei közül kiemelte a vészkorszak áldozatainak emléket állító, Cipők a Duna-parton elnevezésű emlékművet.

Lev Kacevics veterán visszaemlékezett a budapesti gettó felszabadításának történetére. "Bár nagyon régen történt, minden apróságra pontosan emlékszem. Egyszerű zsidó származású orosz katona voltam. Pontosan előttem van, hogyan törtük fel a gettó kapuit, hogyan tépték le a zsidók a sárga csillagokat. Felemelő, szeretetteli találkozás volt ez a felszabadított magyar zsidókkal" - idézte fel.

Címlapról ajánljuk
Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Az önkormányzatok a decentralizációra vonatkozó igényét, a régiós és testvértelepülési szintű összefogás szükségességét, az uniós pályázati pénzek megszerzésének fontosságát, a szolidaritási elv megfelelő alkalmazását is kiemelte Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Magyar Péter videón üzent, máris találkozott Robert Ficóval is Brüsszelben

A Visegrádi Négyek kormányfői külön találkozót tartottak Brüsszelben az EU-csúcs előtt szerdán késő este. Csütörtökön a „Kohézió barátai” csoport, majd az Európai Néppárt vezetői következnek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Zelenszkij elnök többször is arról beszélt tegnap, hogy Ukrajna tűzszünetet szeretne, Oroszország azonban egyelőre fittyet hány Kijev és a Nyugat felvetésére. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×