Infostart.hu
eur:
364.68
usd:
326.4
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Széchényi Pál érsekre emlékező kiállítást szerveznek Győrben

Jövő tavasszal nyílhat meg a 17-18. század egyik legnagyobb formátumú egyházi vezetője, Széchényi Pál érsek emlékkiállítása Győrben; a tárlat a katolikus főpap élete mellett kora emlékeit is feleleveníti.

Kristóf Lilla Alida antropológus, aki közel egy évtizede kutatja az egykori kalocsai érsek múmiáját, elmondta: munkájukat nehezíti, hogy viszonylag kevés olyan tárgyi emlék maradt az utókorra, amely közvetlenül Széchényi Pálhoz kötődik. A kutató megjegyezte, hogy az egyházi vezetőre illik talán leginkább a Széchényiek jelmondata: "A keresztény magyar nemes / Istenéhez, hazájához, királyához hív / Hajló, buzgó, engedelmes / Jámbor, bátor, igaz szív".

Az érsek születésének 370. évfordulójára tervezett kiállítás anyaga részben már összegyűlt, a gyűjtés befejezését decemberre tervezik. Közben készülnek a kort megidéző kisfilmek, videóanimációk és az a műmúmia is, amelynek segítségével a holttesttartósítás módszerével ismerkedhetnek a látogatók - közölte Kristóf Lilla Alida.

Hozzátette: erre az alkalomra bővített kiadásban jelenik meg az az először 2012-ben kiadott emlékkötet, amelyben a főpap életét és múmiája kutatásának eredményeit foglalták össze, először adva közre például a földi maradványok teljes természettudományos vizsgálatának eredményét. Kristóf Lilla elmondta azt is: a kiállítás Győr önkormányzatának támogatásával jön létre.

A kutató felidézte: Széchényi Pál több szállal is kötődik a térséghez. Fiatalon a ma Sopronhoz tartozó Sopronbánfalván lett pálos szerzetes, de oktatott Pozsony közelében is, majd világi papként, a címzetes pécsi püspökséget követően szentgotthárdi apát, később győri kanonok és nagyprépost, majd veszprémi püspök, Veszprém vármegye örökös főispánja is volt. A bécsi udvar őt bízta meg 1704-ben, hogy tárgyaljon II. Rákóczi
Ferenc fejedelemmel. A béketárgyalások nem hoztak megegyezést, a békekötésre tett erőfeszítések kudarcot vallottak.

Az érsek 1710-ben Sopronban hunyt el. Bánfalván temették el, 101 évvel később, 1811-ben átvitték maradványait a nagycenki családi sírboltba.

Címlapról ajánljuk
A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Háborús híreink kedden

Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Háborús híreink kedden

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. Az orosz állami hírügynökség, a TASzSz idézte Nyikolaj Patrusev, Vlagyimir Putyin orosz elnök segédtisztjének vészjósló fejtegetését. A befolyásos politikus arról beszélt, hogy szerinte a Nyugat arra készül, hogy lezárják a Balti-tenger bejáratánál a tengerszorosokat, ami rendkívül fontos átjárót jelent az orosz tengeri kereskedelem számára. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×