Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

L. Simon: A zenei élet erősítése a legfontosabb feladatok között

A magyar zenei élet erősítése a jelenlegi kulturális kormányzat legfontosabb feladatai közé tartozik - hangsúlyozta L. Simon László a Zeneakadémia történelmi orgonájának restaurálásáról és rekonstrukciójáról szólva az akadémia felújítás alatt álló épületében tartott bejáráson csütörtökön.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kultúráért felelős államtitkára közölte: a magyar kultúra szempontjából kimagasló beruházás valósul meg 2013 októberére. A Zeneakadémia nagytermi orgonájának felújításához a kormány 800 millió forinttal járul hozzá. Az összeget nem kell most kifizetni, hiszen a hangszer rekonstrukciója 2013 és 2015 között három éven át zajlik.

A magyar zenei élet erősítését célzó kormányzati döntéseket felidézve L. Simon emlékeztetett arra, hogy idén 1,7 milliárd többlet támogatást kaptak a szimfonikus zenekarok, a Magyar Állami Operaház számára 8,3 milliárd forintot terveztek a 2013-as költségvetésbe. "Jövőre reményeink szerint nemcsak a Zeneakadémia nyílik meg, hanem a felújított Erkel Színház is, és 500 millió forintos külön támogatásban részesül a Budapest Music Center, a kortárs zenei központ, amely várhatóan 2013 márciusában kezdi meg működését" - mondta.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, Batta András hangsúlyozta, hogy az orgona rendkívül fontos szerepet játszott már akkor is, amikor ez az épület még nem állt, hiszen a névadó-alapító kiemelkedő orgonajátékos és orgonára írt művek szerzője volt. A hangszer tehát fontos szimbólum a Zeneakadémia történetében.

1907-ben, amikor a Liszt Ferenc téri Zeneakadémia megnyílt, Antalffy-Zsíross Dezső - szintén kitűnő orgonista - avatta föl az instrumentumot, amely akkor Európa legmodernebb és legnagyobb romantikus orgonája volt. A híres német Voit műhelyben készült.

Megmagyarázhatatlan okból 1967-ben ezt a hangszert kivették és egy gyengébb minőségűt építettek be, amely mára olyan állapotba került, hogy a visszaépítése lehetetlen - mondta el a rektor. Fassang László orgonaművész megtalálta az eredeti hangszer néhány sípját Győrben, ezzel elkezdődött egy krimibe illő munka: a többi rész felkutatása.

A széthordott, más helyekre beépített sípok nagy részét sikerült fellelni és visszavásárolni, mintegy felét kell csak újragyártatni. Erre nemzetközi pályázatot fognak kiírni - mondta el korábban az MTI-nek Fassang László, a projekt szakmai vezetője.

A Zeneakadémia felújítása - a Wesselényi utcai, Ligeti György nevét viselő épülettel együtt - az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg mintegy 13,8 milliárd forintból. A Zeneakadémia történeti orgonája az infrastruktúra-fejlesztési projekttől függetlenül, de azt kiegészítve újul meg.

Címlapról ajánljuk
Magas tőkepiaci hozamot keres? Az indiai eszközök nagy lehetőségeket kínálnak

Magas tőkepiaci hozamot keres? Az indiai eszközök nagy lehetőségeket kínálnak

India öles léptekkel zárkózik fel a fejlett országokhoz. Ebben nemcsak a kedvező gazdaságföldrajzi és a még mindig kedvező demográfiai adottságok segítik, hanem az úgynevezett jó kormányzás is: a kormányzat szisztematikusan támogatja a hazai gyártást, stabilizálja a szabályozási kereteket, és egyszerűsíti az adózást, ráadásul a belső fogyasztói bázis is gyorsan nő. Bár a kilátások jók, kockázatok továbbra is vannak, és ezekre a befektetőknek is figyelniük kell.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×