Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Elhunyt Xantus János filmrendező

Meghalt Xantus János; a Balázs Béla-díjas filmrendezőt 59 éves korában kedden érte a halál - közölte az MTI-vel a Magyar Filmművészek Szövetsége.

Az Eszkimó asszony fázik és a Rocktérítő című klasszikussá vált filmek rendezője súlyos betegségben hunyt el. Temetéséről később intézkednek.

Xantus János 1953. november 7-én született Budapesten, 18 évesen már szereplője volt Gazdag Gyula Sípoló macskakő című filmjének. Makk Károly osztályában 1979-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti főiskolát és utána is a legendás rendező munkatársa maradt. Társrendezője volt az Egymásra nézve című filmnek.

Xantus János 1983-ban készítette el első nagyjátékfilmjét, az Eszkimó asszony fázik című alkotást, amelyben szerepet kapott az akkori alternatív zenei élet egyik fontos egyénisége, Méhes Marietta is.


Az 1988-ban bemutatott Rocktérítő című film szintén az alternatív zenei világról szól. A film főszereplője Pajor Tamás, a Neurotic együttes énekese. Xantus János 1990 óta főleg kísérleti- és dokumentumfilmeket készített, 1992 óta volt a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára.

Xantus János munkásságát több díjjal is elismerték. Megkapta a tours-i fesztivál nagydíját (1980), a filmszemle elsőfilmes díját (1984), a belfort-i fesztivál két nagydíját (1984), a Figueira da Foz-i fesztivál díját (1984), 1988-ban pedig Balázs Béla-díjjal is kitüntették.

Címlapról ajánljuk
Mi történt Lewis Hamiltonnal? Dobogóra sem ért fel a legenda, csalódást keltő szezont zárt a Ferrari
2025, F1-évértékelő

Mi történt Lewis Hamiltonnal? Dobogóra sem ért fel a legenda, csalódást keltő szezont zárt a Ferrari

A pesszimistább várakozásokat is alulmúlta az idei Forma–1-es szezonban a Ferrari: az olasz csapat szurkolóinak Lewis Hamilton sanghaji sprintgyőzelmével és Charles Leclerc néhány dobogós helyezésével kellett beérniük. Az olasz istálló a negyedik helyen zárta a konstruktőrök csatáját. Vámosi Péter, a Motorsportol.hu főszerkesztője azon sem lepődne meg, ha 2027-ben teljesen új pilótafelállással kísérletezne a a Ferrari.

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×