Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

A Debreceni Virágkarnevál Pécsre látogat

Virágkocsikkal, kézműves vásárral és fotókiállítással mutatkozik be a Debreceni Virágkarnevál augusztus 6. és 8. között Pécsett.

Átszelve az országot augusztus 6-án érkezik a két virágkocsi Pécs városába, hogy ízelítőt adjon a virágkarneváli hangulatból. Az érdeklődőket népi kismesterségek bemutatója és vásár szórakoztatja, de megtekinthetik a Debreceni Virágkarnevál történetét felelevenítő fotókiállítást is Hogy is volt címmel.

A virágkocsikat debreceni együttesek, a Valcer Táncstúdió, a Sonus Ütőegyüttes, a Lux együttes, a Debreceni Népi Együttes és a Bürkös Zenekar kísérik.

Idén a Szent Koronát és a Gyevi bírót ábrázoló virágból készült alkotásokat már Egerben is láthatta a közönség - emlékeztetett Kósa Lajos, Debrecen polgármestere hétfőn a sajtó képviselőinek tartott tájékoztatón Budapesten. Hozzátette: a Debreceni Virágkarnevál augusztus 16. és 21. között várja a látogatókat, tűzijátékot is terveznek, amelynek költsége jóval szerényebb, mint a fővárosié, de látványban nem marad el attól.

Mivel Debrecen is kulturális fellegvár, igen lényeges, hogy bemutatkozzon Pécsett - mondta Szalay Tamás, a Pécs 2010 Kht. kulturális igazgatója. A virágkarnevál, vagy a Debrecenből a pécsi Déri Múzeumba került Munkácsy-trilógia mind "emelik a pécsi programok fényét". A trilógiát eddig több mint 25 ezren nézték meg - hangsúlyozta.

Idén 16 virágkocsit láthat a közönség, új résztvevő egyebek mellett Balatonfüred - közölte Makray Balázs, a debreceni Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A debreceni eseményre érkezők a többi között megtekinthetik a Debrecen város történetéről szóló ősbemutatót a Debreceni Népi Együttes és a Hajdú Táncegyüttes előadásában, lesz R-Go koncert, de fellép Ali Campbell, a UB40 együttes frontembere és Bobby McFerrin is. Augusztus 20-án a karneváli műsor és a virágkocsik felvonulás mellett Black Jack Koncert, utcabál, Old Timer szépségverseny és kiállítás is színesíti a programokat.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
Cikkünk frissül

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×