Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

Kóbor János szimfónikus szólólemezt készít

Az Omega frontembere élete első szólólemezét készíti és könyvet ír emlékeiről; a hangfelvételek keveréséhez többek között a legendás Abbey Road Stúdióból érkeznek szakemberek, a könyv pedig az év végén vagy jövő év első felében kerül a boltokba.

Kóbor János elmondta: az album szeptember 24-én jelenik meg, egy ismert német kiadó jelenteti majd meg a felvételt, amelyet világszinten szeretnének terjeszteni. A mesterszalag rövidesen elkészül, a lemezborítót most tervezik.

Az énekes kiemelte: a szólólemezen - ami egyfajta élettörténeti áttekintésnek is tekinthető - leginkább az Omega Időrabló, Gammapolis, V., VI. albumairól, valamint a legutóbbi lemezekről szerepelnek áthangszerelt számok, elsősorban azok, amelyek korábban nem lettek slágerek. Ezeket klasszikus zenével ötvözték, így jött létre a 17 tételes, 70 perces "rapszódia".

Mint kiemelte, nem feltétlenül az volt a cél, hogy a rockzene szimfonikus köpenyt kapjon.

"A rockzenei hangzás gyakorlatilag beépül a klasszikus szimfonikus zenei elemekbe, a kettőt pedig úgy foglalja egységbe a felvétel, hogy a rock nem dominál. A nyitánnyal, fináléval ellátott rapszódiában angol és magyar nyelven hangzanak el fele-fele arányban a dalok" - fejtette ki Kóbor János.

Az albumon közreműködik Debreczeni Ferenc, az Omega dobosa, Szekeres Tamás gitáros, Gömöry Zsolt billentyűs, Küronya Miklós hangmérnök basszusgitáron játszik, és Benkő László, az Omega billentyűse is bekapcsolódott a felvételekbe a munka egy későbbi szakaszában.

A lassan ötven éve a pályán lévő énekes elmondta: a klasszikus zenét válogatott zenészekkel, szekciónként vették fel, esetenként 120 sávra, amit az Omega törökbálinti stúdiójában kevernek majd össze. A nagylemez jövőre élőben is színpadra kerülhet, arról, hogy melyik zenekarral, egyelőre zajlanak a tárgyalások. A nagykórussal is felvett rapszódia stílusához mindenesetre leginkább a klasszikus zeneszerző Richard Wagner áll a legközelebb.

Kóbor János kitért arra, hogy előreláthatóan 2012-ben, az Omega fennállásának 50. évfordulója alkalmából rendezik meg azt a jubileumi koncertet, amit akár már 2011-ben is meg lehetne tartani, ugyanis a jubileumi év - hangsúlyozta - már 2011 végén elkezdődik. A helyszín egyelőre bizonytalan, mert nem tudni, mi lesz a sorsa a Puskás Ferenc Stadionnak, ahol az eddigi négy nagy koncertet tartották.

Az énekes az életéről szóló, általa írt könyvéről közölte: leginkább arról szól, hogyan lett egy építészmérnökből a nehéz, végigszenvedett egyetemi évek után ötven éven keresztül rockzenész.

"A könyv megírását az motiválta, hogy úgy láttam, érdemes lenne egy rockénekes eddigi életét kitevő hét évtizedes időszakot, benne a pártállami korszakot is szubjektív szemüvegen, főleg az Omega félévszázados karrierjén keresztül bemutatni. Csak közben jöttem rá, milyen nehéz dologra vállalkoztam, de most már jól haladok a kézirattal"" - jegyezte meg. Hozzáfűzte: a Kádár-rendszer Magyarországán akár még Nyugat-Európát is ideértve "az egyik legpezsgőbb volt a rockzenei élet, persze a nyilvánvaló árnyoldalak miatt nem lehet visszakívánni azokat az időket".

A Kóbor-kötet az Alexandra Kiadó gondozásában év végén vagy jövő év első felében jelenik meg.

Címlapról ajánljuk
Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

A háromezer éves ünnep, a perzsa újév előestéje Iránban hagyományosan a készülődéssel telik: ez a megújulás ünnepe. Most viszont a rettegés uralja az embereket. Rengetegen félnek az izraeli–amerikai bombázások miatt – de azok is rengetegen vannak, akik félnek ugyan, de boldogok, mert csaknem fél évszázados iszlamista diktatúra után reménykednek, hogy elsöprik végre az ősi országot uraló terrorrezsimet – jelentette a BBC helyszíni munkatársa.

Orbán Viktor: a nemzeti összefogás az egyetlen erő, ami képes megvédeni a magyarok pénzét

Újítsuk meg a háborúellenes szövetségesünket – fogalmazott Orbán Viktor az országjárása szentendrei állomásán péntek este. A miniszterelnök kiemelte, minden magyarnak tudnia kell: vagy kiállunk a magunk érdeke mellett és nemzeti kormányt választunk, vagy egy ukránbarát kormány odaadja a magyarok pénzét Kijevnek és megszünteti a rezsicsökkentést.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×