Infostart.hu
eur:
394.44
usd:
343.96
bux:
0
2026. március 19. csütörtök Bánk, József

Orosz művészek a melegek védelmében

Marija Arbatova ismert írónő, valamint több színésznő és énekes sajtóértekezleten lépett fel egy melegklub bezárása ellen Moszkvában.

Arbatova, aki feministaként és nonkomformista nézeteiről is ismert, kijelentette: a művészek a szexuális kisebbségek védelmében való önzetlen fellépésükkel bekapcsolódnak a demokráciáért folytatott harcba egy olyan időpontban, amikor "a vasárnapi helyhatósági választások megmutatták, hogy országunkban vége a demokrácia minden jelének".

Nyikolaj Alekszejev, az évek óta minden alkalommal betiltott melegfelvonulás fő szervezője kijelentette: a művészek fellépése a melegek védelmében áttörés.

A résztvevők egy Lélek és test elnevezésű melegklub bezárása ellen tiltakoztak. Az intézmény bezárását Oleg Mitvol, Moszkva Északi adminisztratív körzetének prefektusa követeli.

Leonyid Iljin, a bezárandó klub vezetője szerint a prefektus méltatlanul viselkedett: "Berontott a klubba, összegyűjtötte az újságírókat, és amikor látta, hogy azok elvesztik az érdeklődésüket iránta, kikelt magából. Mindennek elmondta a klubot, még a reflektorokat tartó oszlopokról is azt állította, hogy azok transzvesztitáknak való szerkezetek" - mondta.

Mitvol néhány hónapja jelentette be, hogy a Vakok Oroszországi Szövetségének kulturális, sport- és rehabilitációs komplexuma mellett lévő klubra panaszkodnak a környék lakói, és azt mondta, szerinte az állampolgárok morális leépülését elősegítő klubokat be kell zárni. Az ügyészség, a belügyi szervek, a fogyasztói felügyelet és a kábítószer-rendőrség bevonásával ellenőrzéseket rendezett, majd szeptemberben közölte, hogy a vakok szövetsége november 15-i határidővel felbontja a klubbal kötött bérleti szerződést.

Kilátásba helyezte továbbá, hogy következőként egy éjjel-nappal működő szaunát fog bezáratni.

Címlapról ajánljuk
Ez tartja a lelket az olajpiacban – szakértői forgatókönyvek a Hormuzi-szoros jövője ügyében

Ez tartja a lelket az olajpiacban – szakértői forgatókönyvek a Hormuzi-szoros jövője ügyében

A Hormuzi-szoros lezárása a globális olajtermelés mintegy 15 százalékát és a cseppfolyósított földgáztermelés ötödét érinti; Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa szerint a gázpiac képes alkalmazkodni a helyzethez, az olajpiac azonban nem. Úgy látja, ha az ígért 4-5 hétnél tovább húzódik az iráni konfliktus, akkor akár el is szabadulhat a pánik, és soha nem látott magasságokba emelkedhet a kőolaj ára.

A Mol és a Shell korlátozta a tankolható üzemanyag mennyiségét Szlovéniában

Ideiglenesen korlátozták a Mol és a Shell szlovéniai töltőállomásain a tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt – közölték szerdán a vállalatok.
inforadio
ARÉNA
2026.03.19. csütörtök, 18:00
Borvendég Zsuzsanna
a Mi Hazánk EP-képviselője, a párt képviselő-jelöltje
Csúnya eséssel indul a nap a tőzsdéken - Egekben az olaj és az európai földgáz ára!

Csúnya eséssel indul a nap a tőzsdéken - Egekben az olaj és az európai földgáz ára!

Az ázsiai tőzsdéken nagy eséssel indul a nap, különönösen a japán tech papírokat adják ma reggel. Ezt követően Európában is nagyobb mínuszokra van kilátás, és Amerikában is folytatódhat az esés. Nem igazán van most hova menekülni, hiszen esnek a nemesfémek is. Az olajár és az európai gázár viszont tovább szárnyal, miután rakéták csapódtak be Katar kulcsfontosságú LNG-exportlétesítményébe, ez pedig tovább erősítette a félelmeket.  Gazdasági események szempontjából ma az angol jegybank, illetve az Európai Központi Bank kamatdöntéseire lesz érdemes figyelni, hiszen a közel-keleti háború alaposan átírta az idei évre vonatkozó várakozáskat. Ezt jól láthattuk tegnap a Federal Reserve kamatdöntésén is, több éves csúcsra ugorhat az infláció az elszálló energiaárak következményeként.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×