eur:
389.07
usd:
361.19
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella

Obama: amerikai katonák nem lépnek Pakisztán területére

Az amerikai erők szükség esetén továbbra is végrehajtanak majd légicsapásokat a Pakisztánban rejtőzködő szélsőséges fegyveresek ellen, de nem lépnek az ország területére - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök a CBS televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjújában.

A régióra vonatkozó, pénteken ismertetett új amerikai stratégiát magyarázva, az afganisztáni biztonsági helyzettel kapcsolatban

Obama azt mondta: "Ha nem sikerül most fogást találnunk rajta, bajba kerülünk." Az új stratégia azonban "nem egy végtelen forrásokon alapuló korlátlan kötelezettségvállalás" az Egyesült Államok részéről - tette hozzá.

Az amerikai csapatok Irakból történő kivonását nem áll szándékában felgyorsítani - mondta.

Címlapról ajánljuk

Horváth Péter a matematikaérettségiről: nagyon korrekt volt a feladatsor

A korábbi évekhez képest könnyebbnek mondható az idei matematikaérettségi – vélekedett az InfoRádióban Horváth Péter matematikatanár, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. Saját tanítványain is azt látta, hogy a felkészült diákokat nem érhette komolyabb meglepetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×