Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.45
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Gyerekek nem, de fiatalok megnézhetik a János vitézt a Nemzetiben

Ismert színészek és fiatal művészek előadásában is színpadra állította Kacsóh Pongrác daljátékát, a János vitézt Alföldi Róbert rendező. A január 16-i bemutatón Stohl András, egy nappal később Mátyássy Bence ölti magára Kukorica Jancsi jelmezét.

Petőfi Sándor elbeszélő költeményéből 1904-ben írt daljátékot Kacsóh Pongrác. Az eredetileg matematika-fizika szakos gimnáziumi tanár érdeklődése fokozatosan a zeneművészet felé fordult, a János vitéz, mely első színpadi munkája volt, azonban egyből hatalmas ismertséget és népszerűséget hozott számára.

A Nemzeti Színházban Alföldi Róbert két szereposztásban, két dramaturggal viszi színpadra a János vitézt. A rendező elmondása szerint nincsenek jelentős eltérések a két előadásban, azonban a szereplők közti viszonyt jelentősen meghatározza, hogy az első szereposztás főszereplői negyvenes éveiben járó színészek, míg a második szereposztásban huszonéves fiatalok játszanak.

Az első szereposztásban a János vitézt alakító Stohl András mellett Iluskát Söptei Andrea, a gonosz mostohát Udvaros Dorottya alakítja, míg a további szerepekben Marton Róbert, Bodrogi Gyula és Szarvas József is látható. A második szereposztásban Mátyássy Bence mellett a Valami Amerika 2-ből ismert Tompos Kátya, valamint Csoma Judit, Szabó Kimmel Tamás, Spindler Béla és Hevér Gábor szerepelnek.Mint azt Alföldi Róbert az InfoRádiónak elmondta: "a vágyaimat rendeztem a fiataloknál, hogy milyen jó lenne még fiatalabbnak lenni, a valóságot meg a negyveneseknél."

A rendező nem tartja gyermekdarabnak a János vitézt, mint ahogy Petőfi Sándor művére sem elsősorban meseként tekint. "Ez egy szerelmi történet, egy szerelmi háromszög, egy nagy dráma az ügyben, hogy mi történik velünk, hogyha otthagyjuk azt a helyet, ahonnan származunk, ahova születtünk. Megtaláljuk-e a helyünket, mi az hogy tündérország ma Magyarországon, tehát abszolút fontos létkérdések vannak felvázolva benne" - mondta a rendező.

Alföldi Róbert a félreértések elkerülése végett hangsúlyozta: "Ez nem az az előadás, amire vasárnap délelőtt a 4-5 éveseket el lehet hozni, de 10-11-12 éves gyerekeket, családdal együtt nyugodtan."

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×