Infostart.hu
eur:
355.62
usd:
308.57
bux:
133557.29
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Õsbemutató: Liszt Ferenc sosem játszott műve a belvárosi templomban

Még sosem játszották Magyarországon Liszt Ferenc Esztergomi miséjének vatikáni változatát, hiszen az eddig csak kéziratban volt ismeretes, nyomtatott kottáját pedig 2007-ben adták ki először. A 19. század második felében szerzett darabot így először hétfőn este hallhatja a közönség a budapesti Belvárosi Főplébánia-templomban.

Különleges zenei eseményre kerül sor augusztus 25-én, a Belvárosi Főplébánia-templomban, az Erzsébet híd mellett. Liszt Ferenc egy, itthon még sosem játszott művének, az Esztergomi mise vatikáni változatának tartják az ősbemutatóját.

Az előadásban közreműködik a Mátyás templom és Esztergom városának kórusa, a főplébánia-templom énekkara és a Belvárosi Vonósok is, valamint Eschweiler városának Liszt Ferenc kamarakórusa. Vezényel Virágh András, a templom Liszt-díjas karnagya.

Liszt Ferenc életében szívesen látott vendége volt a templomnak, többször is vezényelte itt saját műveit, például s Koronázási misét vagy az Esztergomi misét is. Keresztút című művének viszont csak 1936-ban volt az ősbemutatója, mivel elhunyt a templom akkori karnagya, akinek Liszt művét ajánlotta. Az Esztergomi mise vatikáni változatát azonban még sosem játszották hazánkban, így annak ősbemutatóját hallhatja, aki ellátogat a rendezvényre.

Az Esztergomi misét 1856-ban, az esztergomi bazilika fölszentelésekor mutatták be először. A nagyzenekarra írt kompozícióból a vatikáni Capella Giulia pap-karnagya, Salvatore Meluzzi készített egy kisebb apparátusra, orgonára és mélyvonós zenekarra írott változatot, amelyet maga Liszt Ferenc is jóváhagyott. Ez a verzió, az úgynevezett vatikáni változat mostanáig csak kéziratban volt ismeretes, így is csak szűk körben. Nyomtatott kottaként a németországi Eschweiler Liszt-társasága rendezte sajtó alá és adta ki 2007-ben. E kiadás alapján szólal meg először hangversenyszerűen a Budapesti Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia templomában Liszt Ferenc műve, a Graner messe, az Esztergomi mise.

Címlapról ajánljuk
Sulyok Tamás az Alkotmánybírósághoz fordult

Sulyok Tamás az Alkotmánybírósághoz fordult

A köztársasági elnök csütörtökön közzé tette a Sándor-palota közleményét az államfő Alkotmánybírósághoz benyújtott indítványáról. Magyar Péter miniszterelnök egyből reagált a közösségi médiában.

Két lépcsőben újítja meg a kormány a kórházi klímákat – itt vannak a részletek és az intézmények listája

Egyrészt egy azonnali, 3,668 milliárd forintos összegből megjavítják a rossz klímákat az egészségügyi intézményekben, hogy ezen a nyáron ne álljanak elő olyan problémák, mint korábban, másrészt november 30-ig előkészítenek egy széles körű programot az elavult kórházi hűtési rendszerek ütemezett, teljes körű megújítására.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×