Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Azon törik a fejüket, hová lett a nagy költő, Shiller koponyája

Nemzetközi akadémikusok, történészek és antropológusok már évek óta vizsgálják azt a két koponyát, amit Friedrich Shiller 18. századi német költőnek tulajdonítanak. Most kiderült: egyik sem az övé.

Nem sikerült pontot tenni egy 180 éve húzódó rejtély végére: még mindig nem találják a 18. század ünnepelt költőjének, drámaírójának és filozófusának, Fiedrich Schillernek a koponyáját. Egy nemzetközi kutatókból álló csoport birtokában lévő két koponyáról ugyanis a DNS-vizsgálat kimutatta, hogy egyik sem az Örömóda szerzőjévé, pedig még két évvel ezelőtt biztosak voltak abban, hogy legalább az egyik a világhírű drámaíróé.

A költő koponyájának kirakósjátéka 21 évvel halála után, 1826-ban kezdődött. Akkor Weimar polgármestere kiásatott egy tömegsírt, amiben a költő feküdt, és kiemelte belőle a legnagyobb koponyát, amire azt mondta, hogy az Schilleré.

1911-ben azonban újabb koponya került elő a tömegsírból, amiről szakértők úgy vélekedtek, hogy az az igazi. Innentől kezdve hosszú vita kezdődött akadémikusok, történészek és antropológusok között, hogy a kettő közül melyik a valódi. Mint ahogy az most kiderült, egyik sem, így továbbra sem tudni, hol van Goethe legjobb barátjának igazi koponyája.

Címlapról ajánljuk
Sokkoló terror-elhárítási akció egy brit faluban: öt férfit fogtak el egy légibázisnál

Sokkoló terror-elhárítási akció egy brit faluban: öt férfit fogtak el egy légibázisnál

A brit terrorellenes rendőrség öt férfit vett őrizetbe egy amerikai használatú brit légitámaszpontnál. A vasárnapi rajtaütés Gloucestershire megyében, Whelford faluban történt, a Királyi Légierő (RAF) Fairford bázisa tőszomszédságában. A vasárnap délután képek jelentek meg öt, félmeztelenre vetkőztetett és a földre fektetett férfiről. A hatóságok három furgont is vizsgálnak, amelyekben a gyanú szerint robbanóanyag lehetett. Mintegy 85 házat kiürítettek, a helyszínt pedig tűzszerészek és fegyveres rendőrök lepték el.

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Az oroszok újabb település elfoglalását jelentették be, csapás érte a Vodafone kijevi adatközpontját - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az oroszok újabb település elfoglalását jelentették be, csapás érte a Vodafone kijevi adatközpontját - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az orosz védelmi minisztérium bejelentette a Harkiv megyei Hripuni elfoglalását, és azt állítja, hogy szorosabbra vonták az ostromgyűrűt a régió északi részén bekerített ukrán erők körül. Moszkva szerint az orosz hadsereg éjszaka csapást mért a Vodafone kijevi adatközpontjára, valamint több katonai, logisztikai és infrastrukturális célpontra, az orosz légvédelem pedig 96 ukrán drónt lőtt le. Közben gyorsított eljárásban szerb állampolgárságot kapott Vadim Novinszkij ukrán milliárdos volt parlamenti képviselő, akit Ukrajnában hazaárulás gyanúja miatt köröznek. Az ukrán erők a héten jelentős előrenyomulást értek el a Borova és Szlovjanszk közötti frontszakaszon, miközben egyes településekről kötelező evakuálást rendeltek el. Diplomáciai téren a háború kezdete óta először tárgyalt egymással az orosz és a német külügyminiszter, Volodimir Zelenszkij pedig arról beszélt, hogy az Egyesült Államok ismét intenzíven dolgozik a béketárgyalások megszervezésén, ugyanakkor elutasította, hogy Moszkvában találkozzon Vlagyimir Putyinnal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×