Infostart.hu
eur:
361.58
usd:
315.16
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Hamarosan eldől, ki vezeti majd a Nemzeti Színházat

Szerdáig lehet pályázni a Nemzeti Színház igazgatói posztjára. A tárca várhatóan pénteken hozza nyilvánosságra, hányan pályáztak a vezetői állásra. Valószínűleg csak a pályázók egy részének neve lesz nyilvános, hiszen kérhetik, hogy az illetékes minisztérium ne adja ki az adataikat. A tervek szerint december elejére eldől, ki vezeti jövő év januárjától a teátrumot.

Januártól két igazgató dolgozik majd a Nemzeti Színház irányításán. Ez úgy lehetséges, hogy már megkezdi munkáját a teátrum várhatóan decemberben kinevezett vezetője, és emellett hivatalban marad a jelenlegi igazgató, Jordán Tamás is.

A pályázatok beadását követően 30 napja van a miniszternek arra, hogy döntsön az új igazgató személyéről. Eszerint a tárcavezetőnek december 7-éig kell nyilvánosságra hoznia az új vezető nevét. Hiller István egy 5-7 fős szakértői bizottságot kér fel a pályázatok véleményezésére, ám a döntés az ő kezében van.

A miniszter a pályázat kiírásakor hangsúlyozta, hogy az öt évre szerződő új igazgató vezetése alatt, a magyar színházi hagyományok ápolásán túl a Nemzeti Színház adjon lehetőséget a kortárs színházművészetet megújító irányzatok számára is, és segítse elő új kortárs művek létrejöttét.

Az anyagi kiszámíthatóság érdekében a kulturális tárca a 2008-tól 2010-ig terjedő időszakra 1 milliárd 700 millió forintot garantál a Nemzeti Színház működésére.

Jordán Tamás idén áprilisban jelentette be, hogy nem pályázik ismét a Nemzeti Színház igazgatói posztjára, mert Szombathelyen szeretne színházat alapítani. Úgy fogalmazott: "ez a kihívás sokkal jobban érdekel, mint a következő öt év a Nemzetiben".

Szeptember végén a szombathelyi közgyűlés megalapította a Weöres Sándor Színházat, amely Jordán Tamás tervei szerint 2008 decemberében tartja majd első bemutatóját.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×