Infostart.hu
eur:
361.52
usd:
315.24
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Hajdú Szabolcs: nem csak a díjakért dolgozom

A mozgókép területén kifejtett kiemelkedő alkotótevékenység, valamint művészi és tudományos teljesítmény elismeréséért alapított Balázs Béla-díjat vehette át Hajdú Szabolcs filmrendező. A 2006-os Magyar Filmszemlén hat elismerést, köztük a legjobb rendezés díját megnyert Fehér tenyér című film rendezője az InfoRádiónak elmondta: számára a film egy expedíció, amelyet a közönséggel is meg szeretne osztani. Hozzátette: nem akar csak az elismerésekért dolgozni.

Hogyan lett filmrendező?

Tornászként kezdtem, majd színész lettem, Budapestre felkerülve filmekben is szerepeltem, és lassan átkerültem a kamera túlsó oldalára. Elégedetlen voltam azzal, amit színészként tettem, és úgy éreztem, hogy a másik oldalon pontosabban és szuggesztívebben tudnék bizonyos gondolatokat kifejezni.

Hogyan fogadja a Balázs Béla-díjat?

Örülök minden elismerésnek, mert ezek visszaigazolja, hogy mások számára is sikerül kifejezni és érvényessé tenni azokat a témákat, amelyekről én gondolkozom. Abba a hibába viszont nem akarok beleesni, hogy csak azért dolgozzak, hogy megsimogassák a fejem. Jó érzés, amikor az ember díjat kap, de én nem ezért csinálom. Egy film elkészítése egy felfedező út, és ennek eredményeit szeretném megosztani másokkal, mert érdekelnek a reakciók. Szeretem az élményeimet megosztani másokkal.

Mi a következő munkája?

Egy filmrendezőnő egy napjáról szóló alkotás vágásának a végén tartunk. A film személyes, izgalmas és mulatságos lesz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Elmarad a megváltó eső: aggasztó hírek érkeztek a magyar időjárásról

Elmarad a megváltó eső: aggasztó hírek érkeztek a magyar időjárásról

A 2026-os év szeptembere sem hozta el a várva várt áttörést a csapadékhiány tekintetében, így bár a Dunántúlon helyenként mérséklődött az aszály, országos szinten továbbra is kritikus a helyzet. A tartós szárazság és a nyárias meleg miatt a betakarítás a szokásosnál jóval hamarabb megkezdődött. Az Alföldön a csontszáraz talaj komolyan akadályozza az őszi vetési munkálatokat, miközben érdemi, áztató esőre a hónap végéig már aligha van kilátás - írja a HungaroMet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×