Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Nyitókép: Pexels.com

Autóból dobáltak gyújtószerkezeteket Münchenben

A München keleti városrészében található Mühldorfstrassén gyújtószerkezeteket dobtak egy autóból szerda éjjel több épületre védelmi ipari vállalatok közelében - tudatta csütörtökön a müncheni rendőrség szóvivője.

A rendőrséget egy szemtanú riasztotta éjfél körül, és az egyik gyújtószerkezetet a helyszínelők azonnal eloltották, míg egy másikat sikeresen hatástalanítottak – mondta a szóvivő. Közölte azt is, hogy a bűncselekmény elkövetésével két bolgár állampolgárt, egy 28 éves nőt és egy 38 éves férfit gyanúsítanak, akiket egy benzinkútnál igazoltattak, majd őrizetbe vettek.

Hozzátette, hogy a rendőrség politikai motivációt sejt a gyújtogatási kísérlet hátterében, ezért átadta a nyomozás irányítását a müncheni bűnügyi rendőrségnek és az ügyészségnek.

A Mühldorfstrassén található a többi között a védelmi célú szoftverek és autonóm rendszerek fejlesztésével foglalkozó Helsing, illetve a biztonságtechnológiára specializálódott Rohde & Schwarz csoport székháza is. A német rendőrség nem adott információt arról, hogy mely vállalatok épületei érintettek-e az ügyben, de a Rohde & Schwarz szóvivője megerősítette, hogy a székházuk közelében gyújtószerkezeteket találtak, ám az épületet egyik sem találta el.

Johann Wadephul német külügyminiszter Weimarban, a francia és a lengyel hivatali kollégájával közösen megtartott sajtótájékoztatón reagált a müncheni incidens hírére. Az augusztusi, a lipcsei repülőtéren történt drónicidensre utalva elmondta, hogy a német biztonsági szolgálatok teljes kapacitással dolgoznak a müncheni, és az ahhoz hasonló hibrid támadások elhárításán.

Címlapról ajánljuk

videók
Szaúd-Arábia is beszáll az elektromos autók gyártásába

Szaúd-Arábia manapság az olajexportot fékező geopolitikai csatározások miatt kerül a hírekbe. A sivatagi királyság azonban éppenséggel más ágazatokat szeretne felfuttatni. Ennek keretében mutatták be a két első, szaúdi elektromos autót.

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×