Infostart.hu
eur:
363.65
usd:
316.86
bux:
0
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella
Nyitókép: Unsplash

200 tonnányi medúza rohanta meg az atomerőművet

Ismét le kellett állítani a legnagyobb francia atomerőmű, a Gravelines-ban működő létesítmény reaktorblokkjait medúzák miatt – közölte csütörtökön az EDF üzemeltető vállalat szóvivője.

Mint mondta, szerdán éjszaka több mint 200 tonna medúzát észleltek ezért óvintézkedésként a hat reaktorból kettőt leállítottak, biztosítva ezzel, hogy az állatok ne legyenek hatással a berendezések biztonságos működésére.

Legutóbb augusztus 11-én kellett az atomerőmű három reaktorát leállítani szintén medúzák tömkelege miatt. Az EDF szerint a csalánozókat a vízszivattyúk szűrőberendezéseiben észlelték, ahogy már tavaly is, amikor szintén zavart okoztak az erőmű működésében.

Jelenleg az atomerőmű egyetlen reaktorblokkja sem működik rendeltetésszerűen. A most leállított két reaktor mellett két további csökkentett kapacitással működik szintén a medúzák miatt, a maradék kettő pedig karbantartás miatt nem üzemel.

Az EDF közölte, hogy az atomerőmű megfigyelőrendszert telepített annak érdekében, hogy a medúzák tömeges felbukkanását időben észlelni, illetve kezelni lehessen.

A gravelines-i egyike a mintegy húsz franciaországi atomerőműnek, s az észak-franciaországi partvidéken fekszik félúton Calais és Dunkerque között.

Címlapról ajánljuk
Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények
német tartományi választások

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Az egyik tartományban a szélsőjobboldalinak tartott AfD, a fővárosban a radikális baloldali Die Linke győzött. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint az eredmény „katasztrofális”, de maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×