Infostart.hu
eur:
364.45
usd:
316.28
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
flags of USA and Iran
Nyitókép: Racide/Getty Images

Irán elképesztő feltételeket szabott az Egyesült Államoknak

A teheráni vezetés közölte, milyen feltételekkel lenne hajlandó befejezni a háborút.

Irán öt pontban foglalta össze, mit követel a háború befejezéséhez – jelentette a BBC.

  1. Azonnal szűnjön meg az agresszió és a gyilkolás.
  2. Hozzanak létre konkrét mechanizmusokat annak érdekében, hogy az Iszlám Köztársaságra ne lehessen újabb háborút kényszeríteni.
  3. Térítsék meg a károkat és fizessenek jóvátételt az okozott veszteségekért.
  4. Fejezzék be a térség valamennyi régiójában, az összes ellenálló csoporttal szembeni hadműveleteket.
  5. Nemzetközileg ismerjék el a Hormuzi-szoros feletti teljes körű iráni fennhatóságot.

A teheráni vezetés ezzel együtt azt is hangoztatta, hogy a háború végleges befejezését, és nem csak tűzszünetet akar.

Kedden Donald Trump jelezte, hogy az Egyesült Államok akár egyszerre is követheti mindkét előtte álló utat: a konfliktus fokozásával próbálhatnák rákényszeríteni Iránt az amerikai feltételek elfogadására, vagy a tárgyalóasztalnál győzködnék Teheránt arról, térjen jobb belátásra és mondjon le a nukleáris fegyverkezésről, valamint eddigi, agresszív iszlamista politikájáról. A Pentagon földi csapatokat rendelt a Perzsa-öbölbe, az amerikai tárgyalók pedig új, 15 pontból álló béketervet küldtek a teheráni rezsimnek.

A perzsa állam viszont egyelőre határozottan tagadja, hogy tárgyalna Washingtonnal. Erre Trump elnök azzal válaszolt:

az iráni vezetők félnek beismerni, hogy megkezdődtek az egyeztetések.

Szerinte attól tartanak, hogy ha fény derül a tárgyalásokra, akkor odahaza a sajátjaik fognak végezni velük. „Bár attól is rettegnek, hogy majd mi gyilkoljuk meg őket" – tette hozzá. Az elnök szerda este, a washingtoni Nemzeti Republikánus Kongresszusi Bizottság (NRCC) éves adománygyűjtő vacsoráján beszélt. Azt hangoztatta, hogy ő „nagyon szeretne megállapodást kötni”. Mint mondta: a jelenlegi közel-keleti válság csak egy katonai művelet. „Nem szeretjük a háború szót, mert ahhoz jóváhagyást kell szerezni [az amerikai Kongresszustól]. Ezért a katonai művelet szót fogom használni, ami valójában az is” – közölte.

Ugyanakkor nem hagyott kétséget afelől, hogy az USA „meg fogja semmisíteni” Iránt. Nagyszerű katonai győzelmeket emlegetett, és nehezményezte, hogy az amerikai tévécsatornákon nem ezeket, hanem a repülőtereken az álarcos bevándorlási ügynököket mutatják. A háborút ismét azzal indokolta, hogy Irán habozás nélkül atomcsapást mért volna az Egyesült Államokra. „Az egész világ halálos veszélyben lenne, és a közel-keleti béke kilátásai örökre teljesen összetörnének” – magyarázta. Úgy fogalmazott, hogy az atomfegyverekkel felszerelt Irán egy rákos daganat, amit most az USA kivág.

„Ezt a beavatkozást pedig végre fogjuk hajtani.”

Az elnök Iránnal kapcsolatos elképzeléseit a Fehér Ház sajtószóvivője is megerősítette. Karoline Leavitt sürgette Teheránt, hogy fogadja el a 15 pontos egyezséget, mert ellenkező esetben minden eddiginél keményebb csapásokra kell számítania. Minden kétséget kizáróan közölte: „Trump elnök nem blöfföl, és készen áll arra, hogy rájuk szabadítsa poklot”. Majd még annyit fűzött hozzá: „Aztán nehogy Irán megint elszámítsa magát.”

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×