Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Olaf Scholz német kancellár pártja, a Német Szociáldemokrata Párt, az SPD társelnökei, Lars Klingbeil (b) és Saskia Esken között a párt berlini kongresszusán 2025. január 11-én, miután hivatalosan kancellárnak jelölték a február 23-i előrehozott parlamenti választásokra.
Nyitókép: MTI/EPA/Christoph Soeder

A szociáldemokraták most még megtorpedózhatják az új német kormányt

Ha minden az előzetes forgatókönyv szerint zajlik, május 6-án a kereszténydemokrata Friedrich Merz vezetésével megalakulhat Németország új, a konzervatívokból és a szociáldemokratákból álló kormánya. A végső döntés azonban a jelek szerint a kisebbik koalíciós partner SPD kezében van.

Kedden ténylegesen "sorsdöntő" szavazás kezdődött a a szociáldemokrata párt tagsága körében. Az elkövetkező két hétben, április 29-ig a párttagok online szavaznak a konzervatív pártszövetség, a CDU/CSU és az SPD vezetői között hetekig tartó egyeztetés után létrejött koalíciós megállapodásról. Hivatalos adatok szerint mindez azt jelenti, hogy a 358 322 szociáldemokrata párttag „digitális módon” fejtheti ki véleményét az egyezségben foglaltakról. Az eredményt egy nappal később hozzák nyilvánosságra. Az kötelező érvényű az SPD elnöksége számára, ha a tagság legalább egyötöde online véleményt nyilvánít.

Mindez azonban még kevés, ugyanis az új kormányprogram szentesítéséhez elengedhetetlen, hogy a szociáldemokrata szavazók többsége jóváhagyja az abban foglaltakat. Legfrissebb felmérések szerint az SPD-vezetők mindenekelőtt az alkancellárjelölt Lars Klingbeil társelnök felhívása ellenére egyáltalán nem biztos, hogy az érvényes szavazás esetében meglesz a szükséges többség.

Az elmúlt napokban több hír érkezett arról, hogy elsősorban a párt Ifjúsági szervezete, a Jusos tagjai lázadnak a megállapodásban foglaltak ellen. A fiatal szociáldemokraták „híresek” arról, hogy baloldalibbak az anyapártnál, és gyakran bírálják a párt vezetőit.

Több helyi ifjúsági szervezet közvetlenül a szavazás előtt a koalíciós megállapodás elvetését helyezte kilátásba.

Az ARD-nek nyilatkozó Jusos-elnök, Philipp Türmer szerint a ifjúsági szervezet elégedetlen a koalíciós megállapodásban foglaltakkal. Számukra a nem kielégítő a menekültügy, továbbá a munka-, illetve szociális ügyek kezelése. A migráció szabályozását túl szigorúnak, tartják, ugyanakkor elutasítják a szociális kiadások lefaragását. A szervezet tagjai a párttagság mintegy 20 százalékát teszik ki, azaz a koalíciós „játszma” még nem lefutott, Közvetve ezt erősítette meg Klingbeil is, aki a szavazás kezdete előtti nyilatkozatában a leendő kisebbik koalíciós partner országos felelősségére utalt.

„Nem hátrálhatunk meg, részt kell vennünk Németország jövőjének alakításában”

– fogalmazott az SPD jelenlegi első számú vezetője, akinek pártja a február végi előre hozott parlamenti választások egyik legnagyobb vesztese volt. Elismerte ugyan, hogy az egyezmény nem tökéletes, de hangsúlyozta, hogy az országnak stabil kormányra van szüksége, és ehhez kell az SPD részvétele is.

Értesülések szerint a párt vezetői országjáró körútra indulnak, hogy meggyőzzék a kétkedőket, köztük van a két társelnök, Lars Klingbeil és Saskia Esken, valamint a még hivatalban lévő munkaügyi miniszter, Hubertus Heil, sőt Boris Pistorius védelmi miniszter is.

A CDU április 28-án szűk körű kongresszuson szavaz a koalíciós megállapodásról. Az igen szavazatok túlnyomó többsége biztos annak ellenére, hogy a tagság körében jelentős azoknak a száma, akik felróják a szociáldemokratáknak tett túlzott engedményeket.

A kisebbik keresztény párt, a bajor CSU már a koalíciós egyezmény megszületése után napokkal „villámszavazáson” hagyta jóvá annak tartalmát.

Címlapról ajánljuk
Fontos feladatot kap egy magyar szakember a téli olimpián

Fontos feladatot kap egy magyar szakember a téli olimpián

Bár a 2026-os téli olimpián nem lesz ott sem a férfi, sem a női magyar jégkorong-válogatott, jelentős sportdiplomáciai sikert ért el ismét a hazai szövetség elnöke. Kolbenheyer Zsuzsanna az InfoRádióban elmondta, hogy az edzőképzés fejlesztését a megnövekedett gyereklétszám miatt kiemelt jelentőségűnek tartja a szakágban.

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
Floridán a világ szeme: fontos találkozóra készül holnap Trump és Zelenszkij - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Floridán a világ szeme: fontos találkozóra készül holnap Trump és Zelenszkij - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Floridában találkozhat holnap Volodimir Zelenszkij ukrán államfő és Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint délután 3 órakor, amelynek fő témája az lesz, melyik fél milyen területeket ellenőrizzen. Eközben masszív orosz drón-és rakétatámadás érte Kijevet szombat hajnalban, aminek hatására Kijev egy részén vészhelyzeti áramszünetet rendeltek el, lakóházak százai maradtak fűtés nélkül és Lengyelországban ideiglenesen két repülőteret is le kellett zárni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×