Infostart.hu
eur:
359.41
usd:
315.63
bux:
141206.1
2026. július 13. hétfő Jenő
Donald Trump amerikai elnök a Narendra Modi indiai miniszterelnökkel tartott sajtóértekezleten a washingtoni Fehér Házban 2025. február 13-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Will Oliver

Egy nem csupán „tévétábornok” került az amerikai hadsereg élére

Megszavazta Dan "Razin" Caine kinevezését az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöki posztjára az amerikai szenátus közép-európai idő szerint péntek hajnalban.

A szenátus kéthetes szünete előtti egyik utolsó szavazáson 60-25 arányban támogatták a jelöltet. A republikánus tagok siettették a Donald Trump elnök által jelölt altábornagy kinevezését, míg a demokraták – mint azt a vitában értésre adták – a kormányzati politika elleni tiltakozásként késleltetni próbálták a folyamatot.

Donald Trump kapcsolata Dan Caine-nel még első kormányzatának idejére nyúlik vissza: először egy iraki látogatás során találkoztak, amelyet az elnök egy 2019-ben mondott beszédében is megemlített, úgy fogalmazva, hogy Caine "nem csupán egy televíziós tábornok, hanem egy igazi tábornok". Az új vezérkari főnök tevékeny szerepet vállalt az Iszlám Állam terrorszervezet szíriai és iraki "kalifátusának" felszámolásában, Trump elmondása szerint egyebek között ezért is esett rá a választása.

Az amerikai elnök Charles Brown februári menesztését követően jelölte Dan "Razin" Caine-t az amerikai hadsereg legfőbb tisztségére. A légierő nyugalmazott altábornagya kitüntetett harci pilóta, aki háborús és különleges műveletekben is részt vett, nemzetbiztonsági szakértőként és sikeres vállalkozóként is bizonyított, valamint a CIA-nál is vezető beosztásban szolgált.

Caine egy korábbi meghallgatásán kijelentette, hogy őszinte tanácsokkal fogja segíteni Donald Trump munkáját, és ígéretet tett arra, hogy politikailag semleges marad.

Arra a kérdésre, hogy ellentmondana-e egy olyan felsőbb utasításnak, amely a hadsereget törvénytelen módon, például civilek ellen vetné be rendfenntartás céljából, a szenátusban igennel válaszolt.

Címlapról ajánljuk
Gulyás Gergely: ez egy cezúra, egy teljesen új világ, ami ellen minden lehetséges eszközzel tiltakozni kell

Gulyás Gergely: ez egy cezúra, egy teljesen új világ, ami ellen minden lehetséges eszközzel tiltakozni kell

Gulyás Gergely lemondott a Fidesz országgyűlési frakcióvezetői posztjáról, mert azt szeretné, ha olyan politikus vezetné a képviselőcsoportot, aki a következő választáson is indulhat. A párt és a KDNP képviselői nem vettek részt a hétfői parlamenti ülésen, ezzel tiltakozva az ellen, amilyen módosításokat a Tisza-kormány bevezet az alkotmányban.

Áder János beperelte Magyar Pétert, dokumentumokat is mutatott

A volt köztársasági elnök rágalmazás miatt büntetőpert, valamint személyiségi jogi és jó hírnév megsértése miatt polgári pert indít a miniszterelnök ellen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.14. kedd, 18:00
Gyulay Zsolt
a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke
Tisza-kormány: Gulyás Gergely lemondott, Magyar Péter erős állításokat tett az alkotmányozásról és Sulyok Tamásról

Tisza-kormány: Gulyás Gergely lemondott, Magyar Péter erős állításokat tett az alkotmányozásról és Sulyok Tamásról

Az Országgyűlés hétfőn tárgyalja az Alaptörvény 17. módosítását, amely Sulyok Tamás köztársasági elnök és Polt Péter alkotmánybírósági elnök pozícióját is érintheti. Magyar Péter parlamenti felszólalásában a javaslatot a korábbi hatalmi rendszer lezárásának nevezte, és közölte: Sulyoknak öt napja van az elfogadott módosítás aláírására. Az államfő éles közleményben utasította vissza a miniszterelnök állításait, miközben a Fidesz–KDNP bojkottálja a szavazást, Gulyás Gergely pedig bejelentette lemondását a frakcióvezetői posztról. Magyar hangsúlyozta, hogy a módosítás nem teremthet általános precedenst politikailag kényelmetlen vezetők eltávolítására, és ősszel széles társadalmi részvétellel indulhat az új alkotmány kidolgozása. A nap politikai eseményeit és a parlamenti fejleményeket folyamatosan követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×