Infostart.hu
eur:
362.22
usd:
316.41
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Nyitókép: Unsplash.com

Vásárlási bojkottot hirdetett a török ellenzék, Mesut Özil is megszólalt

Széles körű vásárlási bojkottra szólított fel szerdára a török ellenzék Ekrem Imamoglu volt isztambuli főpolgármester és elnökjelölt letartóztatása elleni tiltakozásul. A kormány szerint szabotázskísérletről van szó.

Imamoglu két héttel ezelőtti letartóztatása után a legnagyobb török ellenzéki párt, a Köztársasági Néppárt (CHP) arra biztatta híveit, hogy ne vásároljanak olyan boltoktól, illetve ne vegyenek igénybe szolgáltatásokat olyan vállalatoktól, amelyek Recep Tayyip Erdogan elnök kormányához köthetők. Szerdára ezt a felhívást a CHP a közösségi médiában

egynapos általános vásárlási bojkottá szélesítette ki.

Több áruház ki sem nyitott szerdán, szolidaritást vállalva azokkal, akik úgy vélik, a volt isztambuli főpolgármester elleni korrupciós és egyéb vádak politikai indíttatásúak, és csak az a céljuk, ellehetetlenítsék a török ellenzék választási esélyeit.

Imamoglu jelenleg a hivatalban lévő elnök legfőbb riválisának tekinthető, bár az országban majd csak 2028-ban tartanak elnökválasztást.

Kedden az isztambuli ügyészség vizsgálatot indított a bojkott meghirdetőivel szemben.

A török kormány több tagja is élesen bírálta az ellenzék akcióját, és azt állította, hogy a felhívás „szabotázskísérlettel” ér fel. Ömer Bolat kereskedelmi miniszter azt mondta: a bojkottra történő felhívások veszélybe sodorják a gazdasági stabilitást, és az akció hirdetői valójában a kormány munkáját igyekeznek aláásni. Cevdet Yilmaz alelnök úgy vélte, az általános vásárlási bojkott „eleve kudarcra van ítélve”, és

megzavarhatja a „társadalmi összhangot” és a gazdaság stabilitását.

A bojkott ellen szót emelt Mesut Özil, a németek 2023-ban visszavonult világbajnok futballistája is. Az X közösségi oldalon közzétett bejegyzésében társadalmi összefogásra szólított fel, és arra kérte az embereket, hogy ne károsítsák meg az üzleteket a bojkottal.

Imamoglu őrizetbe vétele óta minden nap tömegek tüntetnek a török nagyvárosokban. Özgür Özel, a CHP elnöke múlt hét végén bejelentette, hogy petíciót indítanak elnökjelöltjük szabadon engedését és előrehozott választásokat követelve. A párt vezetése közölte: mindaddig folytatják a tömeges demonstrációkat, amíg nem teljesítik a követeléseiket.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×