Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Épülettörmelék egy lezárt utcaszakaszon a dél-olaszországi Bagnoli településen, Nápoly közelében 2025. március 13-án, miután 4,4-es erősségű földrengés rázta meg a térséget. Az olasz Országos Geofizikai és Vulkanológiai Intézet (INGV) a földmozgás fészkét a szomszédos Pozzuoli településnél mérte, 2,5 kilométeres mélységben. Négy ember könnyebben megsérült, több mint száz épület megrongálódott.
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Cesare Abbate

Emelkedik és reng a föld a Nápolyi-öbölnél, és ez még csak a kezdet

Csütörtök 4,4-es erősségű földrengés rázta meg Nápolyt és térségét. A részletekről Harangi Szabolcs geológust, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát kérdeztük.

Csütörtökön, nem sokkal éjfél után komoly, 4,4 magnitúdójú földrengés pattant ki a Nápolyi-öböl északi részén, Pozzuoli településtől keletre, Bagnoli területén. A földmozgás mindössze 2,5 kilométer, vagyis sekély mélységben történt, ezért az epicentrum környékén jelentős volt a rázkódás – mondta az InfoRádióban Harangi Szabolcs vulkanológus, jelezve: az érintett területen készült felvételek alapján történtek anyagi károk, személyi sérülések – sokan az utcán töltötték az éjszakát –, de szerencsére halálos áldozatokról nem érkezett hír.

Nápoly, 2025. március 13.
Utcára menekült emberek a dél-olaszországi Nápolynál 2025. március 13-ra virradóan, miután éjfél után kevéssel 4,4-es erősségű földrengés rázta meg a térséget. Az olasz Országos Geofizikai és Vulkanológiai Intézet (INGV) a földmozgás fészkét a szomszédos Pozzuoli településnél mérte, 2,5 kilométeres mélységben. Négy ember könnyebben megsérült, több mint száz épület megrongálódott.
MTI/AP/LaPresse/Alessandro Garofalo
Utcára menekült emberek a dél-olaszországi Nápolynál 2025. március 13-ra virradóan, miután éjfél után kevéssel 4,4-es erősségű földrengés rázta meg a térséget. MTI/AP/LaPresse/Alessandro Garofalo

A szakember emlékeztetett, a Pozzuoli-öböl egy rendkívül sűrűn lakott terület – több mint fél millióan élnek itt –, ahol egy hatalmas kaldera vulkán, a Campi Flegrei (Flegrei-mezők) található, ami óriási veszélyt és kihívást jelent. A geológus úgy véli, a területnek inkább egy nemzeti parknak kellene lennie, éppen olyannak, mint a Yellowstone, ahol szintén van egy kaldera vulkán. „De mielőtt elkezdenénk hibáztatni az olaszokat, nem olyan egyszerű a kérdés, hiszen évszázadokon keresztül nem voltak kitéve az itt élők ilyen földrengéseknek; bár 1538-ban volt egy vulkánkitörés, Pozzollóban egy vulkáni kúp nőtt ki, de utána elcsendesedtek az események” – fejtettet ki az ELTE tanszékvezetője.

Bagnoli, 2025. március 13.
Épülettörmelék a Szent Anna római katolikus templomnál a dél-olaszországi Bagnoli településen, Nápoly közelében 2025. március 13-án, miután 4,4-es erősségű földrengés rázta meg a térséget. Az olasz Országos Geofizikai és Vulkanológiai Intézet (INGV) a földmozgás fészkét a szomszédos Pozzuoli településnél mérte, 2,5 kilométeres mélységben. Négy ember könnyebben megsérült, több mint száz épület megrongálódott.
MTI/EPA/ANSA/Cesare Abbate
Épülettörmelék a Szent Anna római katolikus templomnál a dél-olaszországi Bagnoli településen, Nápoly közelében. MTI/EPA/ANSA/Cesare Abbate

Elmondása szerint Pozzuoli területén 2005 óta zajlik egy lassú, de folyamatos felszínemelkedés. Ennek mértéke már elérte a másfél métert, és nincs arra utaló jel, hogy a folyamat megállna, és ehhez kapcsolódnak a földrengések. A felszínemelkedés hajtóereje a Campi Flegrei alatt 9 kilométernél mélyebben felgyülemlett magma – tette hozzá. Harangi Szabolcs arra is felhívta a figyelmet, hogy amiatt, hogy már ilyen mértékben megemelkedett a felszín, sokkal könnyebben, törik, mozog el, így aztán a következő időszakokban is várhatók hasonló – akár 5-ös magnitúdójú – földrengések. Szakemberek meglátása szerint emiatt megfontolandó lenne, hogy bizonyos területekről elköltözzenek az emberek.

Bagnoli, 2025. március 13.
Tűzoltók dolgoznak egy lakóépületnél a dél-olaszországi Bagnoli településen, Nápoly közelében 2025. március 13-án, miután 4,4-es erősségű földrengés rázta meg a térséget. Az olasz Országos Geofizikai és Vulkanológiai Intézet (INGV) a földmozgás fészkét a szomszédos Pozzuoli településnél mérte, 2,5 kilométeres mélységben. Négy ember könnyebben megsérült, több mint száz épület megrongálódott.
MTI/EPA/ANSA/Cesare Abbate
Tűzoltók dolgoznak egy lakóépületnél a dél-olaszországi Bagnoli településen, Nápoly közelében. MTI/EPA/ANSA/Cesare Abbate

Azzal kapcsolatban, hogy van-e annak veszélye a Nápolyi-öbölnél, hogy bekövetkezzen egy nagyobb vulkánkitörés, a vulkanológus azt mondta, a Campi Flegrei talán a világon a legjobban megfigyelt vulkán, de ez nem azt jelenti, hogy mindenkit mindentől meg lehet védeni. Ezzel együtt jelen pillanatban nincs semmi arra utaló jel, hogy kitörés közeledne, de a mostanihoz hasonló, esetleg még erősebb rengés bekövetkezhet a területen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Amerikai katonák haltak meg, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Amerikai katonák haltak meg, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×