Infostart.hu
eur:
364.2
usd:
320.05
bux:
144176.03
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga
Ferenc pápa az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban a budapesti Rózsák terén, ahol szegényekkel és menekültekkel találkozik 2023. április 29-én, háromnapos magyarországi apostoli látogatásának második napján.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Lassan javul Ferenc pápa állapota

Ferenc pápa klinikai állapota enyhe javulást mutat - közölte a Szentszék csütörtök este.

Ferenc pápa továbbra is láztalan, a vérkeringési paraméterek szintén stabilak - olvasható a közleményben, amely a Gemelli-klinika orvosi véleményén alapul. A Szentszék hozzátette, hogy Ferenc pápa csütörtökön is magához vette az áldozat szentségét és dolgozott.

Ferenc pápának az orvosok szigorú pihenést írtak elő, de az egyházfő közeli munkatársai a klinikán tartózkodnak, így a pápa munkavégzésében nem volt szünet. Erre utal, hogy kórterméből az egyházfő püspökké nevezte ki Francois Gourdont, a franciaországi Angers székesegyháza eddigi plébánosát.

Pénteken lesz egy hete, hogy Ferenc pápát kezdetben hörghuruttal, majd kétoldalú tüdőgyulladással a római katolikus kórházban kezelik.

A Vatikán egyelőre hétfőig mondta le a pápa programjait.

Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Péntektől 10-12,5 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államok több tucatnyi kereskedelmi partnerére. A Trump-adminisztráció azzal indokolja a döntést, hogy az érintett országok nem léptek fel megfelelően a kényszermunkával előállított termékek kereskedelme ellen. Az intézkedés az amerikai külkereskedelem több mint 99 százalékát lefedi, és pontosan akkor lép életbe, amikor lejár a februárban bevezetett ideiglenes globális vám hatálya.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×