Infostart.hu
eur:
364.12
usd:
325.71
bux:
143647.57
2026. november 6. péntek Lénárd
Cipők és ruhák a gázolás helyszínén, Münchenben 2025. február 13-án. A Bild információja szerint egy jármű a Ver.di szakszervezet tüntetésének résztvevői közé hajtott és megsebesített legkevesebb 15 embert. Az autó sofőrjét őrizetbe vették.
Nyitókép: MTI/AP/DPA/Christoph Trost

Tömegbe hajtott egy autós Münchenben, gyermek is van a sok sérült között

Egy Mini Cooper kocsi hajtott egy tüntetés résztvevői közé a németországi München belvárosában csütörtök délelőtt. A német lapok 20 sérültről írnak, súlyos állapotúak is vannak köztük. Lövések is dördültek.

Rendőrök és mentők nagy erőkkel vonultak München belvárosába, ahol a Verdi szakszervezeti szövetség tüntetésének résztvevői közé hajtott egy autós. A Bild című német lap hivatalos forrásokra hivatkozva a kezdeti 15 után már 20 sérültről ír, és úgy tudja, hogy legalább két ember állapota nagyon súlyos (ezt a rendőrség is megerősítette), egy gyermek pedig életveszélyes állapotban van.

A délelőtt fél tizenegy körül történt balesetben a kocsi sofőrje állítólag gyorsított, majd a Seidlstrassén tüntető mintegy ezer fős tömegbe hajtott. A rendőrségi nyomozásnak kell tisztáznia, hogy szándékosan hajtott-e a tömegbe, vagy rosszul lett, esetleg összekeverte a gázt és a féket.

A rendőrség tájékoztatása szerint a sofőrt letartóztatták.

Német lapok szemtanúk beszámolói alapján azt írták, hogy két férfi ült a kocsiban, akik közül az egyiket a rendőrök meglőtték és elhurcolták. Később a rendőrök azt mondták, a kocsiban egy férfi, a sofőr ült. A Bild szerint a sofőr egy 26 éves afgán férfi volt.

Más szemtanúk arról számoltak be, hogy a kocsi elütött egy nőt és gyermekét, akik az autó alatt maradtak.

A Bayerischer Rundfunk beszámolója szerint egy embert újra kellett éleszteni. A helyszínre mentőhelikoptert is riasztottak. A rendőrség most szemtanúkat keres.

Dieter Reiter, München polgármestere nyilatkozott Bildnek az incidensről és megdöbbenésének kifejezése mellett azt mondta, a sok sérült között gyermekek is vannak.

Csütörtökön sok városi alkalmazott sztrájkolt, hogy 8 százalékos béremelést, magasabb juttatásokat és további három szabadnapot harcoljon ki magának. A Verdi szakszervezet tiltakozásában közintézmények, például a kórházak, uszodák és óvodák dolgozói, valamint az utcai takarítók is részt vesznek.

A tragikus eset egy nappal azelőtt történt, hogy nagy jelentőségű, kétnapos biztonságpolitikai konferenciát tartanak Münchenben, amelynek keretében pénteken – hosszú idő után először – tárgyal egymással amerikai-orosz-ukrán delegáció a háború lezárásáról. Az amerikai küldöttséget J.D. Vance alelnök és Marco Rubio külügyminiszter vezeti majd, és a városba érkezik Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is.

Címlapról ajánljuk

JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance amerikai alelnök szerint a republikánusok az iráni háború miatt veszítették el az időközi választásokat. Ezzel nyíltan szembement Donald Trump amerikai elnökkel, és – és elemzők szerint – így próbálja biztosítani, hogy esélye legyen a következő elnökválasztásokon.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Pánikhangulat a tőzsdéken - Nagy esés Európában is

Pánikhangulat a tőzsdéken - Nagy esés Európában is

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. A befektetőkre ráadásul újabb komoly erőpróba vár, délután ugyanis érkezik a kulcsfontosságú amerikai munkaerőpiaci jelentés, amely tovább fokozhatja a piaci kilengéseket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×