Infostart.hu
eur:
363.55
usd:
318.14
bux:
140981.27
2026. július 20. hétfő Illés
Pusztina
Nyitókép: Pustina

Vita van arról, hogy a csángómagyarok hallgathatnak-e misét az anyanyelvükön

Újra a jászvásári püspökség elé került a pusztinai magyar misék ügye, Iosif Paulet püspök ismét az egyházi tanács elé terjeszti a kérdést - közölte a Krónika erdélyi portállal Anton Diacu, a csángómagyarok lakta moldvai település plébánosa.

A Kronikaonline.ro hétfőn terjedelmes cikkben számolt be a pusztinai magyar misékkel kapcsolatos fejleményekről. A helyi plébános nyilatkozata alapján azt írta: annak ellenére került ismét a jászvásári (Iasi) püspökség egyházi tanácsa elé az ügy, hogy a moldvai község római katolikus hívei között "helyi népszavazást" is tartottak a kérdésben, azaz megkérdezték őket a magyar misék kapcsán.

Anton Diacu plébános szerint az év eleji házszentelés során megkérdezett 596 felnőtt egyháztag közül mintegy százan nem kívántak véleményt nyilvánítani, a válaszolók között pedig mintegy harminccal többen voltak azok, akik igényelték a magyar miséket. Elmondta: az elutasító válaszok zöme sem arra vonatkozott, hogy ellenzik, hanem arra, hogy nem tartanak igényt rá. Az egyetlen általánosan hangoztatott feltétel az volt, hogy a magyar liturgia ne a román misék valamelyike helyett, hanem azok kiegészítéseként legyen - mondta.

A plébános a Krónikával közölte: csütörtökön levélben tájékoztatta Iosif Paulet püspököt a felmérés eredményéről, és telefonon is beszélt vele tapasztalatairól.

Emlékeztetett: a püspök korábbi jóváhagyása kísérleti jellegű volt és a 2024-es évre vonatkozott, most a közvélemény-kutatás eredményei ismeretében ismét az egyházi tanács elé terjesztik a kérdést. Reményét fejezte ki, hogy idén is folytatódhat a magyar nyelvű misézés.

A moldvai Pusztinában 2024. december 29-én kezdődött a rendszeres magyar nyelvű misézés, de a jászvásári püspök utasítására a magyar misét éppen a bákói magyar mise napján és időpontjában kell tartani. Ennek ellenére a december 29-i és a január 7-i magyar misén is jelentős volt a részvétel, utóbbira más Bákó megyei településekről is érkeztek.

Anton Diacu úgy értékelt: egy viszonylag szűk csoport harcol Pusztinában a magyar misékért, és a Nyisztor Tinka vezette csoport néha "túlfeszíti a húrt". Megjegyezte továbbá, hogy a hívek szépen énekelnek, de nem értik meg maradéktalanul a magyar prédikációt, és az ige magyar nyelvű felolvasásával is gond van. Pusztinában a többség beszéli a csángó nyelvjárást, de írni-olvasni kevesen tudnak magyarul.

A plébános szerint a püspökség részéről nyitottság tapasztalható az ügyben.

Arra a kérdésre, miért kell ugyanabban az időpontban tartani a bákói és a pusztinai magyar misét, elmondta: a püspökségről tudja, hogy a pusztinai küldöttség nyári jászvásári püspöki kihallgatásán arra hivatkozott, hogy az idősek közül sokan nem vállalják az utazást a bákói magyar misékre. Így jutottak arra a következtetésre, hogy számukra a bákóival egy időben kell pusztinai lehetőséget teremteni a misézésre - mondta a Krónikának.

Az egyes moldvai katolikus papok elutasító hozzáállása kapcsán kijelentette: "Minden közösségnek jogában áll a kultúrája, a nyelve megőrzése. Itt Pusztinában mindig kitartottam amellett, hogy még ha nincsen is liturgia, használják az anyanyelvüket a szentgyónásban, az egymás közötti kommunikációban, őrizzék meg a származásuk által meghatározott hagyományaikat. (…) Sajnos ez a nyitottság nem mindenütt van meg itt Moldvában".

A Krónika kérdésére Adrian Blajuta lelkész, a Jászvásári Római Katolikus Püspökség szóvivője is megerősítette, hogy mind a püspökség, mind a helyi plébános nyitottsággal kezeli a pusztinai magyar misék kérdését.

Válaszában aláhúzta, hogy a kísérleti időszak után "kielemzik a részvételt, a hívek kitartó vágyát és aktív részvételét a miséken, valamint az egyházközségen belüli valós közösség biztosítását, és természetesen, ha időszerű, e szertartások bevezetését a közösség liturgiáinak a megszokott programjába".

Nyisztor Tinka néprajzkutató, a pusztinai Szent István Egyesület elnöke a lapnak úgy nyilatkozott, örül a részleges eredménynek, de aggódik, hogy egy időben kell tartani a bákói és a pusztinai magyar misét, mivel a bákói liturgiában is az általa vezetett pusztinai csoport volt a hangadó. Úgy vélte: az egyidejűség a bákói misét veszélyezteti inkább.

Szerinte az egyidejűség megkövetelésének a hátterében az áll, hogy a püspökség és a papok attól félnek: ragadós lesz a pusztinai példa, más moldvai falvakban is megfogalmazzák a magyar nyelvű mise iránti igényt. A közösségi vezető cáfolta, hogy arra hivatkozva kérték volna a pusztinai magyar miséket, hogy a helybéli öregek nem tudnak eljutni a bákóira.

Pusztinában az 1990-es években és a 2000-es évek elején vendégpapok tartottak házaknál magyar miséket az egyházi ünnepeken. 2006-tól már alkalmanként a templomban is misézhettek magyarul.

Címlapról ajánljuk
Ferrán Torres góljával Spanyolország a világbajnok
vb-döntő

Ferrán Torres góljával Spanyolország a világbajnok

A 120 perc egészét nézve nagy fölényben játszó, de csak egyetlen gólt szerző spanyol válogatott Ferrán Torres góljával megnyerte a világbajnoki döntőt New Jersey-ben.

Magyar Péter reagált arra, hogy Polgár Juditot ajánlották köztársasági elnöknek

A hazánknak egységre, békére és olyan elnökre van szüksége, akire minden magyar büszke lehet. A köztársasági elnökség nem egy foglalkozás, nem egy munkahely, hanem a legmagasabb szolgálat. Az elnök feladata: szolgálni és képviselni. Minden magyart – írta egyebek mellett.
Az egyik legnagyobb rakétatámadást hajtott végre Oroszország a háború kezdete óta

Az egyik legnagyobb rakétatámadást hajtott végre Oroszország a háború kezdete óta

Az ukrajnai háború vasárnap hajnalban újabb súlyos eszkalációt hozott: Oroszország a háború egyik legnagyobb ballisztikusrakéta-támadását indította Kijev ellen, amelyben legalább egy ember meghalt, 16-an pedig megsebesültek. Az ukrán légvédelem közlése szerint a 41 rakétából 18-at sikerült megsemmisíteni. A támadás azután érkezett, hogy Ukrajna nagyszabású dróncsapásokat hajtott végre oroszországi logisztikai és energetikai létesítmények ellen. Volodimir Zelenszkij ismét sürgette a nyugati szövetségeseket, hogy küldjenek több légvédelmi rendszert és elfogórakétát. Háborús híreink vasárnap percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×