Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
kerítés, szögesdrót, szögeskerítés,
Nyitókép: Pexels.com

Izrael biztonsági kerítést épít az egyik határán

Izrael biztonsági kerítést épít Jordániával közös határán - jelentette be Jiszráél Kac védelmi miniszter.

Izrael többször hangoztatott gyanúja szerint Irán a jordániai hatóságokat kijátszva csaknem két éve rendszeresen próbál fejlett fegyvereket csempészni Ciszjordániába a palesztin szélsőségesek és terroristák támogatására, időnként sikerrel.

A kerítést a lehető leggyorsabban, "néhány hónapon belül" felépítik - közölte Kac hétfő este.

"Nem hagyhatjuk, hogy Ciszjordániában és menekülttáboraiban kialakuljon egy olyan helyzet, mint amilyen a Gázai övezetben kialakult" a Hamász palesztin iszlamista szervezet tavalyi terrortámadása előtt - tette hozzá a védelmi miniszter.

A tárca azt is bejelentette, hogy megkezdik az új kerítés fejlett technológiai elemeinek, kameráinak, érzékelőinek gyártását, valamint a kerítés nyomvonalának kijelölését.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy az új kerítés megépítése miatt milyen változtatások lesznek az állami költségvetésben, de az építkezésre több tízmillió sékelt (több milliárd forintot) hagyott jóvá Becalel Szmotrics pénzügyminiszter, a telepesek pártjának vezetője. Joáv Galant korábbi védelmi miniszter is éveken át szorgalmazta csúcstechnológiás kerítés felhúzását a keleti határon, de Szmotrics akkor nem hagyta jóvá az ehhez szükséges összeget.

Az izraeli média emlékeztet arra, hogy Szmotrics üdvözölte Kac néhány napja bejelentett döntését, miszerint a palesztinok elleni erőszakkal vádolt telepeseket ezentúl nem tarthatják bírói ítélet nélküli, „adminisztratív fogságban”, úgy, mint a terrortevékenységgel gyanúsított palesztinokat.

A jordániai határt hagyományosan csendesnek és biztonságosnak tekintik az 1995-ben megkötött békeszerződés óta, a két ország együttműködik a terrorizmus elleni küzdelemben is, megoszt hírszerzési információkat egymással. Izrael már számos alkalommal jelezte, hogy ennek ellenére veszélyt lát az iráni fegyverek becsempészésének lehetőségében.

Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Valaki 40 millió forintnyi pénzt adott ki egy gombáért

Valaki 40 millió forintnyi pénzt adott ki egy gombáért

Száztízezer euróért, vagyis mintegy 40 millió forintért kelt el egy 1,009 kilogrammos fehér szarvasgomba a piemonti Albában rendezett 27. nemzetközi árverésen, a különleges tételt egy hongkongi vásárló vitte haza. A második tételért, egy 402 grammos példányért 16 ezer eurót fizetett egy férfi, aki kínai tanárként mutatkozott be. Az árverés iránt évről évre több ország érdeklődik, idén Hongkong, Bangkok és Bécs mellett Brazíliaváros, London, Makaó és Vilnius is részt vett rajta. A bevételt hagyományosan jótékony célokra fordítják Olaszországban és külföldön. Az ínyencek és a Michelin-csillagos séfek által keresett albai fehér szarvasgombát a világ legértékesebb szarvasgombájaként tartják számon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×