Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
332.03
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
Keir Starmer, az eddigi legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője beszél támogatóihoz Londonban 2024. július 5-én hajnalban, miután a Munkáspárt megnyerte az előző nap tartott nagy-britanniai parlamenti választásokat.
Nyitókép: MTI/AP/Kin Cheung

Az Egyesült Királyság nem akar konfliktust Moszkvával

A brit külügyminiszter szerint egyértelműen az ukrajnai háború eszkalációját jelenti, hogy Oroszország ballisztikus rakétákat kapott Irántól.

Sir Keir Starmer brit miniszterelnök szerint Nagy-Britannia nem törekszik konfrontációra Oroszországgal.

Starmer, aki pénteken Washingtonban tárgyal Joe Biden amerikai elnökkel, a kíséretében lévő brit újságíróknak nyilatkozva kijelentette: Oroszország kezdte a háborút Ukrajna ellen, "de ugyanígy akár ebben a pillanatban véget is vethet ennek a háborúnak".

A munkáspárti brit kormányfő nem tért ki részletesen arra, hogy a nyugati szövetségesek engedélyezik-e Ukrajnának nagy hatótávolságú nyugati rakéták bevetését orosz területen lévő célpontok ellen.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy London - jóllehet meggyőződése, hogy Ukrajnának joga van az önvédelemre - semmiféle konfliktusra nem törekszik Oroszországgal. "Ez a legcsekélyebb mértékben sem áll szándékunkban" - fogalmazott a brit miniszterelnök.

Nyilatkozatának előzményeként Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette: ha a Nyugat megengedi Ukrajnának az általa szállított nagy hatótávolságú rakéták bevetését orosz területen, az azt jelentené, hogy a NATO- és az EU-tagországok az ukrajnai konfliktus közvetlen részeseivé válnak. Putyin szerint ebben az esetben Oroszország "kénytelen lenne e fenyegetések alapján döntéseket hozni".

David Lammy brit külügyminiszter a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilapnak nyilatkozva leszögezte: a nyugati szövetségeseknek el kell látniuk Ukrajnát olyan fegyverekkel, amelyek az Oroszországgal vívott háború megnyeréséhez szükségesek.

A pénteken ismertetett interjúban Lammy kijelentette: jelenleg a feladat annak megakadályozása, hogy Oroszország a közeledő téli időszakban számára előnyös hadszíntéri pozícióba kerüljön.

A brit külügyminiszter szerint egyértelműen az ukrajnai háború eszkalációját jelenti, hogy Oroszország ballisztikus rakétákat kapott Irántól. Antony Blinken amerikai külügyminiszter e hét elején, londoni tárgyalásait záró sajtóértekezletén fedte fel, hogy Washington értesülései szerint Oroszország rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákat kapott Irántól, és ezeket a fegyvereket a következő hetekben valószínűleg beveti ukrajnai célpontok ellen.

Az amerikai külügyminiszter szerint az orosz kezelőszemélyzeteket Iránban képezték ki e rakétarendszerek használatára.

Blinken is úgy fogalmazott londoni sajtótájékoztatóján, hogy az iráni rakéták szállítása Oroszországnak az ukrajnai konfliktus "drámai mértékű eszkalációját" jelenti.

Címlapról ajánljuk
Négy éve történt a XXI. század legdurvább vulkánkitörése

Négy éve történt a XXI. század legdurvább vulkánkitörése

A csendes-óceáni Tonga közelében található, víz alatt megbúvó Hunga vulkán 2022. január 15-én hatalmas kitörési felhőt hozott létre, ami egy órán belül elérte a magaslégkörben lévő sztratoszférát, a felső ernyő részének kiterjedése pedig 400 kilométer volt. Harangi Szabolcs, a HUN-REN-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport vezetője felidézte, pontosan mi történt négy évvel ezelőtt, továbbá arra is kitért, tudományos szempontból milyen tanulságai voltak az akkori történéseknek.

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Az USA-ban szintén igyekeznek pluszban zárni a hetet a tőzsdék, mérsékelt pozitív elmozdulások látszanak. Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×