Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária
Nyitókép: Unsplash.com

Őrizetbe vették az Iszlám Állam 119 feltételezett tagját Törökországban

Őrizetbe vettek 119 embert Törökországban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az Iszlám Állam terrorszervezethez tartoztak - közölte a török belügyminiszter pénteken az X közösségi médiaplatformon megjelent üzenetében.

Ali Yerlikaya a héten végrehajtott rendőrségi akció részleteit ismertetve azt írta, hogy az ország 81 tartománya közül 23-ban, köztük Isztambulban, Ankarában és Izmirben is fogtak el gyanúsítottakat.

Törökországban az Iszlám Állam önhatalmúlag kikiáltott kalifátusának 2019-es összeomlása óta rendszeresen ellenőrzéseket tartanak a hatóságok. Adataik szerint 2023. július elseje óta a terrorszervezet 3600 feltételezett tagját vették őrizetbe.

A dzsihadista terrorszervezet számos támadást követett el törökországi célpontok ellen is. Ezek közül kiemelkedett egy isztambuli diszkóklub ellen 2017-ben elkövetett merénylet, amely 39; valamint egy isztambuli katolikus templom ellen idén január végén végrehajtott terrorakció, amely egy halálos áldozatot követelt

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: három évtizede nem látott komplexitású, nehézségű munka zajlik
paks

Magyar Péter: három évtizede nem látott komplexitású, nehézségű munka zajlik

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Tisza-kormány: zajlik a munka Pakson, épül a fenékküszöb a Dunán

Tisza-kormány: zajlik a munka Pakson, épül a fenékküszöb a Dunán

Személycseréket hajtott végre a Tisza-kormány fontos turisztikai, postai honvédelmi és közmédiához kötődő posztokon, többnyire az előző rendszerhez köthető személyeket távolítottak el befolyásos pozíciókból. Vitézy Dávid új lakhatási programot jelentett be, főleg a fiatal diákok támogatását célozva. Pakson közben folyik a válságkezelés, a mai nap találkozott volna Magyar Péter az ellenzéki pártok vezetőivel, de visszautasították a meghívást. Közben reggel megindultak a Duna vízállását szabályozó műveletek: két bárkát süllyesztenek el, feltöltik a medret betonkockákkal és kövekkel. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel szombaton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×