Infostart.hu
eur:
353.29
usd:
305.08
bux:
133528.69
2026. június 11. csütörtök Barnabás
Rendőrök távoznak az épületből az Andrew Tate brit-amerikai internetes személyiség és öccse, Tristan bukaresti rezidenciáján tartott házkutatást követően 2024. augusztus 21-én.
Nyitókép: MTI/AP/Vadim Ghirda

Újabb fordulat a Tate-testvérek ügyében

Ismét házi őrizetbe helyezte a bukaresti törvényszék csütörtökön a nemi erőszak és emberkereskedelem gyanújával korábban már bíróság elé állított Andrew Tate influenszert, mivel a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség újabb ügyben indított ellene bűnvádi eljárást.

Öccse, Tristan Tate esetében 60 napos hatósági felügyeletet rendelt el a törvényszék, amely mindkét külföldi gyanúsított esetében elutasította a vádhatóság előzetes letartóztatásra vonatkozó indítványát. Egyik feltételezett romániai bűnsegédjüket szintén hatósági felügyelet alá helyezték, az ügy másik négy gyanúsítottja ellen nem vezettek be kényszerintézkedést.

A Bukarest Voluntari nevű elővárosában letelepedett brit-amerikai állampolgárságú Tate fivéreket a DIICOT most kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális kizsákmányolással, illetve emberkereskedelemmel, pénzmosással, bűnszövetkezet létrehozásával és a tanúk megfélemlítésével gyanúsítja.

A vádhatóság szerint a 2015-ben Romániában létrehozott bűnszervezet a "loverboy" módszert alkalmazva,

szerelmet színlelve 34 kiszolgáltatott helyzetben lévő fiatal nőt hálózott be,

és különböző, általa ellenőrzött helyszíneken pornográf tartalmak gyártására kényszerítették őket, amelyek értékesítéséből 2,8 millió amerikai dollár és 887 ezer token anyagi haszna származott.

Az ügyészségi közlemény szerint a "külföldi gyanúsítottak egyike" egy 17 éves külföldi állampolgárságú, kiszolgáltatott helyzetben lévő lányt szexuális cselekményekre kényszerítve és annak felvételeit megosztva 1,5 millió dollár jövedelemre tett szert. Ugyanaz a gyanúsított a DIICOT szerint 2020 decemberében több ízben is nemi kapcsolatot létesített egy 15 éves áldozattal.

A szexuális bűncselekményekből származó pénz "tisztára mosása" érdekében a gyanúsítottak négy luxusautót vásároltak, amelyeket bizalmasaik nevére írattak.

A Tate fivérek Ilfov megyei rezidenciáján tarott szerdai házkutatás során a hatóságok mintegy 75 ezer euró értékben foglaltak le készpénzt, ugyanakkor 16 gépkocsit és egy motorkerékpárt hatásági zár alá helyeztek.

Az újabb bűnvádi eljárás a feltételezett bűncselekmények tekintetében hasonlít ahhoz az ügyhöz, amelyben már vádat emeltek a 37 éves Andrew Tate és öccse, Tristan Tate ellen, de ebben az újabb aktában nagyobb az áldozatok száma, és a bűnlajstrom kiskorúak elleni bűncselekményekkel is kiegészült. A testvérpárt és feltételezett bűntársaikat tavaly júniusban állították bíróság elé Romániában nemi erőszak, emberkereskedelem és bűnszövetkezet létrehozása vádjával.

Az egykori kickboxos Tate fivérek bejegyzéseit több millióan követik az X-en, ahol rendszerint luxuskörnyezetben jelennek meg, drága autókat vezetnek, és nőkön gúnyolódó tartalmakat osztanak meg. Romániai büntetőperüket nemzetközi médiafigyelem kíséri.

Címlapról ajánljuk
Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×