Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Side View with the Inscription german Polizei (Police)
Nyitókép: Getty Images/webclipmaker

Tizenéves terroristák terveztek késes támadást rendőrök ellen Németországban

Rendkívül ijesztő forgatókönyv tényleges végrehajtására készültek düsseldorfi fiatalok. Még inkább ijesztő, mert közöttük tizenéves gyermekek is voltak. Az erről szóló megdöbbentő beszámolók szerint a szóban forgó terrorista sejtre a düsseldorfi hatóságok csaptak le.

A Bild című lap beszámolója szerint a tinédzserek az Iszlám Állam terrorszervezet nevében azt tervezték, hogy templomokban keresztény hívők, továbbá rendőrösökön rendőrök ellen késes támadásokat hajtsanak végre.

Sőt, a kések mellett még Molotov-koktélpalackokat is bevetettek volna. Továbbá tervezték azt is, hogy "fegyvertárukat" lőfegyverekkel is bővítsék.

A hátságok közlése szerint jelenleg négy fiatal fiú és egy lány van őrizetben.

A düsseldorfi hatóságok az ugyancsak észak-rajna-vesztfáliai illetékesektől kapott információk nyomán göngyölítették fel a sejtet.

Az őrizetbe vett Albina H. néven említett 16 éves lányról kiderült, hogy több olyan düsseldorfi és müncheni még fiatalabb lánynál állt kapcsolatban, akik az Iszlám Államért "rajongtak".

A lány német és marokkói útlevéllel rendelkezik, szüleivel Düsseldorfban él.

Apja már korábban a hatóságok célkeresztjében volt a terrorizmus finanszírozásának gyanújával.

Ellene hat évvel ezelőtt már eljárás indult azzal a váddal, hogy pénzt gyűjtött az Iszlám Állam terrorszervezet számára.

Sőt autójában egy pisztolyt is találtak, így illegális fegyvertartással is vádolták őt.

Az évekkel ezelőtt történtek nyomán a düsseldorfi hatóságok tartottak attól, hogy Albina H. is lőfegyverekhez juthatott hozzá.

A család lakását átkutatva egy bozótvágó kést és egy tőrt találtak.

Ezen kívül elkobozták a lány mobiltelefonját, és ennek segítségével egy csetcsoportot tártak fel.

A csoport tagjai különböző támadások tervéről egyeztettek.

Így a tizenévesek valójában arról egyeztettek, hogy a templomokban késes támadásokat hajtsanak végre "hitetlenek", továbbá rendőrőrsök ellen.

A lehetséges helyszínek között Düsseldorf, Dortmund és Köln szerepelt. Konkrét tervet ugyanakkor még nem említettek.

A düsseldorfi ügyészség Albina H.-t és egy társát őrizetbe vette, és vizsgálatot indított bűncselekmény elkövetésre irányuló összeesküvés miatt.

A kutatást ezután tovább folytatták két további csetpartner ellen, akik egy ideig tovább folytatták az egyeztetést.

Ennek nyomán a terv még konkrétabbá vált, eszerint a fiatalok a templomok és a rendőrőrsök mellett bárokat és sportklubokat is a lehetséges célpontok között említették.

Végül őket is azonosították, és őrizetbe vették.

A tartományi biztonsági szolgálat egyik illetékese szerint az eset jól példázza, hogy a fitalok milyen gyorsan radikalizálódnak az interneten, és ez mekkora veszélyt jelent.

Ennek nyomán arra szólítták fel a szülőket, a tanárokat és a barátokat, hogy értesítsék hatóságokat, amennyiben gyanús fejleményt észlelnek.

Címlapról ajánljuk
Benjamin Netanjahu: még intenzívebbek lesznek az Irán elleni csapások a következő napokban

Benjamin Netanjahu: még intenzívebbek lesznek az Irán elleni csapások a következő napokban

Donald Trump amerikai elnök szerint „terv szerint halad” az Irán elleni légi hadjárat, és mint fogalmazott, Irán új vezetése „tárgyalni akar, amit el is fogadtam, beszélek velük”. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök közölte, az Iráni elleni csapások a következő napokban erősödni fognak, és most teljesül, „amit 40 éve remélünk, hogy megsemmisítő csapást mérünk a terrorista iráni rezsimre”.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×