Infostart.hu
eur:
363.25
usd:
314.84
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Orosz katona egy páncélozott harci járművön a győzelem napi díszszemlén a moszkvai Vörös téren 2023. május 9-én, a II. világháborúban Németország felett aratott győzelem és a háború befejezésének 78. évfordulóján.
Nyitókép: MTI/EPA

Vlagyimir Putyin elszólhatta magát az orosz hadsereg valós veszteségeiről

Évértékelő beszédet mondott az orosz elnök a hadseregről. Ebben meghökkentő számokat közölt, amelyet szakértők azonnal elkezdtek értelmezni.

Anton Bendarzsevszkij szerint az orosz elnök most tulajdonképpen elárulta, mennyi orosz katona halt meg vagy lett tartósan harcképtelen Ukrajnában.

Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szakmai igazgatója Facebook-posztjában arra emlékeztet, hogy Vlagyimir Putyin azt mondta, a reguláris erők mellé a "különleges katonai művelet" kezdete óta 244 ezer embert mobilizáltak, 486 ezret önkéntes alapon toboroztak. Putyin szerint "a különleges katonai műveletben" jelenleg 617 ezer orosz katona vesz részt. 40 ezren pedig időközben le tudtak szerelni.

Ebből a szakember azt számolta ki, hogy ez összesen 940 ezer ember és mivel a fronton 617 ezer katona van az orosz erők vesztesége 323 ezer fő lehet.

Az amerikai hírszerzés néhány nappal ezelőtt pont ekkora orosz veszteségekről írt egyébként" - jut érdekes következtetésekre a posztszovjet térség szakértője írja a privatbankar.hu.

Rácz András Oroszország-szakértő, elismerve a számítás realitását azt is hozzátette, hogy Putyin nem számolt a Wagner-csoport és más magánhaderők veszteségeivel, amelyekről annyit bizonyosan tudhatunk, hogy a néhai Prigozsin 20 ezer Wagnerbe toborzott fegyenc haláláról beszélt Bahmutnál.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×