Infostart.hu
eur:
364.91
usd:
326.52
bux:
0
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Kaja Kallas észt miniszterelnök nyilatkozik a sajtó munkatársainak, amint megérkezik a NATO-tagországok kétnapos csúcstalálkozójára Vilniusban 2023. július 11-én.
Nyitókép: Filip Singer

Dagad az észt belpolitikai botrány: „le kellet volna mondania a kormányfőnek”

Kaja Kallas észt kormányfőnek le kellett volna mondania, amikor kiderült, hogy férjének az ukrajnai háború kirobbanása után is voltak még üzleti kapcsolatai Oroszországban – jelentette ki a parlamenti pártok vezetőivel folytatott egyeztetést követően Alar Karis észt államfő.

Karis szerint az ügy ártott Észtország megítélésének.

„Én személy szerint szerencsésebbnek tartottam volna, ha a miniszterelnök lemond ennek az eseménysorozatnak a kezdetén, ami miatt most egy válság középpontjába került” – fogalmazott az államfő.

„Ezzel a lépéssel megóvhatta volna a hitelességét, a családtagjait, a kormány működését és Észtország hivatalos állásfoglalásainak hitelét”

– hangoztatta az elnök.

Mintegy másfél héttel ezelőtt robbant ki belpolitikai botrány Észtországban, miután kiderült, hogy Kaja Kallas miniszterelnök férje, Arvo Hallik érdekeltséggel rendelkezik egy olyan logisztikai cégben, amely Oroszországban nyújtott szolgáltatást egy észt cégnek még a háború kitörése után is. Kallas nem volt hajlandó emiatt lemondani.

Hallik szerint a felesége nem ismeri részletesen az ő üzleti tevékenységeit, egyúttal bejelentette, hogy megválik részesedésétől a cégben és távozik a vállalat pénzügyi igazgatói posztjáról.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Az Egyesült Államok nem indít újabb támadást Irán ellen a félidős kongresszusi választások előtt – közölte Donald Trump. Az amerikai szavazóknak viszont ez elsősorban azért fontos, hogy ne tankoljanak drágán, és ennek a november 3-i félidős választásokon is jelentősége lesz – erről beszélt az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×