eur:
401.48
usd:
371.91
bux:
92720.24
2025. március 27. csütörtök Hajnalka
Földbe fúródott rakéta a Kijev melletti Bucsában 2022. április 3-án. Az ukrán hadseregnek mintegy 30 települést sikerült visszafoglalni az oroszoktól a főváros körül.
Nyitókép: MTI/AP/Rodrigo Abd

Tengerről indított fegyver is volt az Ukrajnát ért pusztító "rakétaesőben"

Nagy hatótávolságú, precíziós légi és tengeri indítású fegyverekkel mért csapást az ukrán katonai irányítási és az energetikai rendszerekre az orosz hadsereg - jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a hétfői hadijelentést ismertetve.

A tábornok szerint a támadás elérte célját, az összes kijelölt létesítmény eltalálták. A csapások célpontjait Konasenkov nem nevezte meg.

A frontokon történtelet ismertetve azt mondta, hogy a Harkiv megyei Kupjanszk irányában és a "Luhanszki Népköztársaságban" két ukrán taktikai századcsoportot és két külföldi "zsoldosalakulatot" ért orosz csapás. Állítása szerint ennek következtében több mint 110 katona és harcos elesett, egy harckocsi, három páncélozott harcjármű, két kisteherautó és két egyéb jármű pedig megsemmisült.

A luhanszki régióban, Liman irányában, három taktikai századcsoporttal megkísérelt ukrán támadásokat vertek vissza az orosz erők, több mint 170 ukrán katonát megölve, valamint három harckocsit, öt páncélozott harcjárművet és kilenc járművet üzemképtelenné téve.

Donyeck irányában a beszámoló értelmében az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán több mint 60 ukrán katonát, egy harckocsit, két páncélozott harcjárművet és két járművet semmisített meg. Mikolajiv-Krivij Rih irányában ukrán taktikai századcsoportok négy támadást kíséreltek meg a Herszon megyei Pjatihatki, Cservoni Jar, Iscsenko és Zelenji Haj település felé, több mint 70 katonát és zsoldost, öt páncélozott harcjárművet, hét járművet és egy német Panzerhaubitze-2000 önjáró tüzérségi löveget veszítve.

Az orosz harcászati légierő gépei, valamint a rakéta- és tüzérségi erők nyolc ukrán vezetésipontot, 57 lőállásban lévő tüzérségi egységet, 136 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulást támadtak, megsemmisítve négy lőszerraktárt. Az orosz légvédelem lelőtt 13 ukrán drónt, négy HIMARS- és Vilha-lövedéket, valamint hét HARM radarelhárító rakétát.

Az orosz védelmi tárca összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 328 repülőgépet, 167 helikoptert, 2393 drónt, 384 légvédelmi rakétarendszert, 6213 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 879 rakétasorozatvetőt, 3540 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 6920 speciális katonai járművet veszítettek.

(A nyitókép illusztráció.)


VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Süth Miklós: valóban Pakisztánból került Kisbajcsra a száj- és körömfájás vírus

Süth Miklós: valóban Pakisztánból került Kisbajcsra a száj- és körömfájás vírus

Azt egyelőre nem sikerült megállapítani, hogy miként került hozzánk Pakisztánból a ragadós száj- és körömfájás vírusa – mondta az InfoRádióban Süth Miklós, az Állatorvos-tudományi Egyetem stratégiai rektorhelyettese. A korábbi országos tisztifőorvos szerint már most, a két telep fertőzése után sokmilliárdos kárról van szó. A levéli telepen alkalmazott vakcinázás jelentőségéről is beszélt.

Nyugdíjkiegészítést fizet a kormány a magas infláció miatt

A szerdai kormányülésen elhangzottakról tájékoztatott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. A legkisebb településen élők számára külön döntések születtek az ülésen, ezekről külön bejelentéseket tett Gyopáros Alpár kormánybiztos. Sok újságírói kérdés irányult a miniszterelnök március 15-ei beszédére és a jegybanknál zajló vizsgálatra.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.27. csütörtök, 18:00
Gacsályi József
az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese
Mire készül a kormány a hazai építőiparban?

Mire készül a kormány a hazai építőiparban?

A szárnyaló évek után úgy tűnik, eljött a szűk évek időszaka a hazai építőipar, a megrendelések, a beruházások és a kivitelezések számára. De mit lehet és mit kell tennie a szektor szereplőinek azért, hogy a nehezebb éveket is sikerrel vegyék, és a következő nagy felívelési szakaszra ne összeesve, hanem megerősödve álljanak a rajtvonalnál? Hogyan lehet növelni a hatékonyságot? Milyen állami szerepvállalásra van szükség? A Portfolio Építőipar 2025 konferencián többek között erről beszéltek az ágazat szakértői.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×