Infostart.hu
eur:
356.36
usd:
308.87
bux:
132231.01
2026. június 11. csütörtök Barnabás
Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyért felelős tagja az Európai Parlament plenáris ülésének harmadik napján Brüsszelben 2021. április 28-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Reuters pool/Johanna Geron

17 milliárd eurónyi orosz vagyon került zár alá

Több mint 17 milliárd euró (mintegy 7 ezermilliárd forint) orosz vagyon került zár alá az Európai Unió által elrendelt szankciók következtében – tudatta szombaton Didier Reynders igazságügyi biztos.

A Funke német lapcsoportnak nyilatkozva a belga politikus elmondta, hogy ezt a vagyont 90 ember birtokolja, és ebből 2,2 milliárd eurót Németországban zároltak.

Az Európai Unió az Ukrajna elleni indított háború februári kezdete óta nyolc lépésben fogadott el büntetőintézkedéseket, melyek beutazási tilalmat és vagyonbefagyasztást is tartalmaznak, de Ukrajna területi épsége és szuverenitása megsértése vagy aláásása miatt már 2014 óta voltak érvényben szankciók. Ukrajnai politikusok azt szorgalmazzák, hogy a befagyasztott orosz vagyont Ukrajna háború utáni újjáépítésére kelljen felhasználni.

Reynders erről azt mondta, hogy ha a zárolt vagyon bűncselekményből származik, akkor átvezethető egy Ukrajnának szánt jóvátételi alapba, de ez a pénz messze nem lesz elég az ország újjáépítésére.

A biztos azt is elmondta, hogy az orosz jegybank devizatartalékából is zár alá került 300 milliárd euró, amelyet biztosítékként vissza lehetne tartani mindaddig, amíg Oroszország részt nem vállal Ukrajna újjáépítéséből.

Címlapról ajánljuk
Jön a vagyonadó: Magyar Péter posztolt a kormányülés után

Jön a vagyonadó: Magyar Péter posztolt a kormányülés után

A szerdai kormányülésen a kabinet többek között arról is döntött, hogy 3,4 milliárd forintnyi rendkívüli forrást biztosít a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására – derül ki a miniszterelnök Facebook-bejegyzéséből.

Bendarzsevszkij Anton: ez most már trendforduló, Ukrajna megfordította a háború menetét

Egy háború legtöbbször nem statikus, hanem dinamikus, a jelenlegi szakasz azonban egyértelműen Ukrajnának kedvez, de ez nem jelenti azt, hogy Oroszország számára elúszott volna a háború – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója. Arról is beszélt, hogy az ukránok a drónhasználatban, a technológia és a mesterségesintelligencia-képességek terén kerültek fölénybe az oroszokkal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Megjött a hét egyik legfontosabb adata, Donald Trump bejelentésére vérengzés alakult ki a tőzsdéken

Megjött a hét egyik legfontosabb adata, Donald Trump bejelentésére vérengzés alakult ki a tőzsdéken

Tegnap megindult a profitrealizálás a technológiai cégeknél a Wall Streeten, ami végül felemás záráshoz vezetett, és Ázsiában is az eladók voltak ma fölényben. Európában szintén egyre rosszabb a hangulat, ez alól a magyar tőzsde sem kivétel, itthon a Mol vezeti az esést. Tovább rontotta a hangulatot, hogy Donald Trump jelezte: túl régóta húzódnak az Iránnal folytatott tárgyalások, és további lépéseket helyezett kilátásba az elnök. Javította viszont a képet, hogy a legfrissebb adatok alapján, meglepetésre a maginfláció csak kismértékben emelkedett Amerikában, ami ad némi mozgásteret a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×