Infostart.hu
eur:
382
usd:
327.87
bux:
109139.66
2025. december 5. péntek Vilma

Előrelépés a svéd és finn NATO-tagság ügyében

A svéd és finn NATO-tagság érdekében teendő további lépésekről állapodott meg pénteken a két skandináv ország és Törökország.

A Finnországban megtartott háromoldalú találkozón megállapodás született arról, hogy a három ország tovább erősíti az intézményeik közötti általános és technikai együttműködést a továbblépés érdekében. Recep Tayyip Erdogan török elnök szóvivője közleményt adott ki, amely szerint a két skandináv ország megerősítette elkötelezettségét a terrorizmus elleni harcot és a Törökországgal való együttműködést illetően.

Az egyeztetés azután jött létre, hogy Ankara a múlt héten elégedetlenségét fejezte ki a június végén kötött háromoldalú, miniszteri szinten létrejött megállapodás végrehajtásával kapcsolatban. Az egyezmény szerint NATO-tagságuk támogatásáért cserébe a két skandináv ország ki fogja adni a török hatóságoknak a Törökország által terroristának minősített személyeket. Az első ilyen kiadatás augusztus közepén megtörtént, de a török igazságügy-miniszter arra emlékeztetett, hogy 73 terrorista kiadatását várják el, és a folyamat felgyorsítását sürgette.

A török elnöki közlemény szerint az ősz folyamán újabb tárgyalási fordulóra kerül sor a három ország között.

Svédország és Finnország az Ukrajna ellen indított orosz katonai támadás után májusban döntött úgy, hogy semleges státusát feladva felvételét kéri a NATO-ba. A NATO 30 tagállama közül eddig mintegy 20 ország ratifikálta a svéd és finn tagfelvételt. Törökország először vétót jelentett be, majd a vétó visszavonása után feltételekhez kötötte jóváhagyását, így jelenleg is blokkolja a két ország tagfelvételét.

Címlapról ajánljuk
Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Az Országos Kereskedelmi Szövetség álláspontja szerint még egy erős karácsonyi roham sem fogja egyenesbe hozni a kiskereskedelmi forgalom éves alakulását. Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára szerint az árrésstopnak nincs jelentős hatása az élelmiszer-kereskedelem növekedésére, miközben az intézkedés jelentős károkat okoz az üzletláncoknak.

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×