eur:
389.39
usd:
358.89
bux:
66038.2
2024. február 27. kedd Edina
Berlin, 2015. május 21.Vonatok vesztegelnek a berlini főpályaudvaron 2015. május 21-én, a Deutsche Bahn vasúttársaság mozdonyvezetőinek szakszervezete (GDL) sztrájkjának utolsó napján.(MTI/EPA/Paul Zinken)
Nyitókép: MTI/EPA/Paul Zinken

Berobbant a kilenceurós bérlet, csak az a kérdés, mennyibe kerül

Hatalmas a kereslet a havi kilenceurós nyári közlekedési bérlet iránt Németországban, és már jövőjéről folyik a vita.

Júniusban 21 millió kedvezményes árú tömegközlekedési bérlet kelt el, és júliusban még nagyobb keresletre számítanak. A siker nyomán a szakemberek azon törik a fejüket, hogy mi legyen augusztus után. A gépkocsiközlekedés júniusban némelyest csökkent, az utazók elsősorban a vasutat vették igénybe.

A nyári hónapokra, júniusra, júliusra és augusztusra vonatkozó bérlet a helyi közösségi közlekedés mellett a Deutsche Bahn vasúttársaság regionális járatain is érvényes, így kilenc euróért az egész országot be lehet utazni. A vonaton csak a másodosztály vehető igénybe.

A cél a bérlet bevezetésével az volt, hogy részben ellensúlyozzák az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború miatt emelkedő energiaárakat. Az engedmény felettébb nagyvonalúnak számított, amit jelez, hogy Berlinben például 86 euróba kerül a havi bérlet a helyi közlekedési vállalatnál. Ugyanakkor nem titkolt törekvés volt az is, hogy lehetőség szerint valamely visszaszorítsák a nyári hónapokban virágzó gépkocsiforgalmat és ezáltal a benzinfogyasztást is.

A német közlekedési vállalatok szövetségének elnöke szerint valójában nem is 21, hanem több mint 30 millió bérletről van szó, mert mintegy 10 milliót tesz ki azoknak a száma, aki hosszú távú bérlettulajdonosok voltak, és a kilenceurós kedvezményt automatikusan megkapták, ugyanakkor a különbözetet visszafizették nekik. A felmérések arról tanúskodnak, hogy

júliusban legalább ennyi lesz a bérlettulajdonosok száma.

Arról egyelőre még nincsenek pontos adatok, hogy mennyien használták ténylegesen a bérletet. A Deutsche Bahn vasúttársaság, amely különböző csatornáin keresztül a bérletek jelentős részét adta el, arról számolt be, hogy az utasok száma júniusban 10-15 százalékkal növekedett a 2019 végi, azaz a koronavírus-járvány előtti időszakhoz képest.

A német városok szövetsége máris felszólította a kormányt annak tisztázására, hogy milyen tervei vannak az augusztus utáni időszakra, amikor a jelenlegi kilenceurós kedvezményes közlekedés érvényét veszti. A szövetség ügyvezetője szerint tiszta vizet kell önteni a pohárba: a mostani rendkívül kedvezményes fogadtatás után a kormány ténylegesen egy közlekedési fordulatra törekszik, vagy minden marad a régiben.

A Zöldek felelős parlamenti képviselője ezzel kapcsolatban azt hangoztatta: a kormánykoalíció célja az, hogy a nyár utáni időszakra ugyancsak kedvező közlekedési ajánlatot tegyen mind a helyi, mind a vasúti közlekedésre vonatkozóan. A legfontosabb törekvésnek azt nevezte, hogy hosszú távon növeljék az érintett közlekedési eszközöket igénybe vevők számát. Utalt azonban arra, hogy

a mostanihoz hasonló jutányos ajánlat nem lehetséges.

Az is világos, hogy a kilenceurós közlekedés nem maradhat fenn.

Volker Wissing közlekedési miniszter szerint a kilenceurós időszak tapasztalatait behatóan ki kell értékelni. A miniszter örvendetesnek nevezte a bérlet iránti lelkesedést, ebből fakadóan a legfőbb tanulságnak azt nevezte, hogy a közlekedésben is alapvető szerkezeti változtatásokra van szükség. A miniszter engedhetetlennek nevezte azt is, hogy valamennyi német tartományra vonatkozó egységes tarifarendszert hozzanak létre.

Sajtóértesülések szerint a jövőre vonatkozóan felmerült a 365 eurós éves közlekedési bérlet lehetősége. A kilenceurós bérlet ugyanakkor már eddig egyértelműen ahhoz vezetett, hogy elsősorban a vonatot több ember vette igénybe.

A Szövetségi Statisztikai Hivatal kimutatása szerint ezzel párhuzamosan

valamelyest csökkent a személygépkocsi-közlekedés.

Összehasonlították a 2019. májusi, illetve júniusi, azaz a járvány előtti adatokat a 2022-es májusi, illetve júniusi adatokkal. A hivatal szerint a júniusi adatok esetében kitűnt, hogy a vasutat 2022 júniusában 42 százalékkal többen vették igénybe, mint két évvel korábban. Májusban – azaz a kilenceurós bérlet bevezetése előtt – ez a különbség csupán 3 százalékos volt.

Feltűnő volt az is, hogy a vasutat különösen a rövidebb távolságok, azaz 30 és 100 kilométer közötti utazások esetében vették igénybe. Ilyen távolságra egyedül június első hetében 58 százalékkal többen utaztak, mint 2019 hasonló időszakéban.

Címlapról ajánljuk
Sulyok Tamás első beszéde - itt meghallgathatja, vágatlanul

Sulyok Tamás első beszéde - itt meghallgathatja, vágatlanul

Bizalmat szeretne építeni az előítéletektől mentes kölcsönös meghallgatás és megértés révén Sulyok Tamás megválasztott köztársasági elnök, aki hétfőn az Országgyűlésben azt mondta, bizonyos hatáskörökben - például a kitüntetések, a kegyelmezés esetén - a lehető legszélesebb transzparencia híve. Meghallgathatja a cikkünkhöz csatolt teljes beszédet.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×