eur:
399.63
usd:
370.44
bux:
0
2025. március 26. szerda Emánuel
Elon Musk, a Tesla Motors amerikai elektromosjármű-gyártó és a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat vezérigazgatója nyilatkozik a sajtó képviselőinek a Tesla Gigafactory nevű gyárának építési területén a Berlin szomszédságában fekvő Grünheidében 2020. szeptember 3-án. A Tesla első európai gyára várhatóan 2021 júliusában kezdi meg a működését.
Nyitókép: MTI/EPA/Alexander Becher

Elon Musknak egyik vezérigazgatójától születtek ikergyermekei

Shivon Zilis, a gyerekek édesanyja Elon Musk mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalatának, a Neuralinknek egyik vezetője.

A világ leggazdagabb emberének az ikrekkel együtt így már kilenc gyermeke van: öt első feleségétől, Justine Musktól született, kettő pedig a Grimes néven ismert énekesnővel, Claire Boucherrel való kapcsolatából született, írja a The Guardian.

Az ikrek létezésére a Business Insider cikke mutatott rá: bírósági dokumentumokra találtak rá, amelyben a szülők azt kérik, hogy a kicsik Musk nevét kapják vezetéknévként, de édesanyjuk vezetékneve is szerepelhessen az előtt nevükben.

Zilis a texasi Austinban adott életet tavaly novemberben az ikreknek, néhány héttel azelőtt, hogy a Boucherrel közös második Musk-gyermek béranyától megszületett volna.

A nő Kanadában született, a Yale-en tanult közgazdaságtant és pszichológiát, majd az IBM-nél és a Bloombert Betánál helyezkedett el. Nagy tehetségnek tartják mesterséges intelligencia területén.

A LinkedIn szerint Zilis a Neuralinknél, Musk neurotechnológiai cégénél üzemeltetési és speciális projektek igazgatójaként dolgozik. 2017 májusában került a céghez.

Elon Musk számos cég tulajdonosa, ezek közt van a Tesla, a SpaceX, a Neuralink, valamint az alagútépítő Boring Company is. A közelmúltban 44 milliárd dolláros ajánlatot tett a Twitterre - ha az üzlet megköttetik, Zilis fogja vezetni azt a LinkedIn szerint.

Musk a születési ráta növelése mellett érvelt a múltban,

arra utalva, hogy ha az emberek nem vállalnak több gyereket, a civilizáció összeomlik. Viccesen hozzátette azt is, hogy ő igazán megteszi a maga részét.

Áprilisban az egyik lánya bíróságon kérelmezte, hogy megszabadulhasson a Musk vezetéknévtől. Indoklása a következő volt: nem akar semmilyen módon vagy formában rokonságban állni a biológiai apjával.

Címlapról ajánljuk
Elhunyt Wachsler Tamás volt országgyűlési képviselő

Elhunyt Wachsler Tamás volt országgyűlési képviselő

Életének 60. évében elhunyt Wachsler Tamás építészmérnök, volt országgyűlési képviselő, a Honvédelmi Minisztérium volt közigazgatási államtitkára, a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. vezérigazgatója – közölte az Országgyűlés Sajtóirodája.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.26. szerda, 18:00
Balasa Levente
a Siemens Zrt – Smart Infrastructure szakmai igazgatója
Nyugdíjasok, figyelem: mától igényelhető az akár 3 milliós felújítási támogatás

Nyugdíjasok, figyelem: mától igényelhető az akár 3 milliós felújítási támogatás

Március 26-ával, vagyis a mai nappal léptek hatályba az 5000 fő alatti kistelepüléseken elérhető vidéki otthonfelújítási program módosításai. Sok változás történt, ezek egyike az, hogy mostantól nem kell megfelelni a 25 év alatti gyermekre és az 1 éves tb-jogviszonyra vonatkozó elvárásnak, ha az igénylő nyugdíjas. Cikkünkben összefoglaljuk a változatlanul hagyott, illetve a megváltozott szabályokat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. március 26. 07:34
×
×
×
×