Infostart.hu
eur:
354.32
usd:
306.03
bux:
133528.69
2026. június 11. csütörtök Barnabás
bandit pulls out his pocket folding knife to threats. a robber with a knife in the hoodie. mafia.
Nyitókép: Diy13/Getty Images

Már csaknem 42 ezer feltételezett bandatagot fogtak el Salvadorban

A kormány három hónappal ezelőtt a bűnözés elleni hatékonyabb fellépés érdekében szükségállapotot vezetett be.

Azóta már saknem 42 ezer feltételezett bandatagot tartóztattak le Salvadorban - közölte helyi idő szerint csütörtökön az ország főügyésze. Rodolfo Delgado a Canal 10 televíziós csatornának azt mondta, hogy már 41 846 embert tartanak őrizetben, közülük mintegy 33 ezret hathónapos előzetes letartóztatásban, amelynek időtartamát a bíróság újabb fél évvel meghosszabbíthatja.

Az igazságügyi minisztérium tájékoztatása szerint a három hónapja tartó rendőrségi akciókban emellett 821 lőfegyvert, több mint 8900 mobiltelefont és mintegy 1,5 millió dollárt (560 millió forint) is lefoglaltak.

Az ország két legnagyobb bandája, a Mara Salvatrucha és Barrio 18 egész városrészeket tart rettegésben, és a többi között a kábítószerkereskedelem ellenőrzéséért rivalizálnak egymással.

A két bandának összesen mintegy 70 ezer tagja van.

A 6,6 millió lakosú Salvadorban március végén 87 gyilkosság történt, és ennek nyomán a kormány március 27-én rendkívüli állapotot hirdetett harminc napra, amelyet azóta többször meghosszabbítottak.

A rendkívüli állapot lehetővé teszi, hogy a hatóságok letartóztatási parancs nélkül is őrizetbe vegyék a gyanúsítottakat. Emellett egy sor alapjogot felfüggesztettek, köztük a gyülekezési jogot. A kormány továbbá a korábbi kilencről negyvenöt év szabadságvesztésre szigorította a bűnszervezetben elkövetett bűncselekmények büntetési tételét, a bandák nyilatkozatait közlő újságírókat pedig tizenöt évig terjedő börtön fenyegeti. Jogvédők aggályaikat fejezték ki az intézkedések miatt, és jogsértések elkövetésével vádolták a rendvédelmi szerveket, Nayib Bukele elnök válaszul a bűnbandák cinkosainak nevezte a hatósági fellépést bíráló civil szervezeteket, jogvédőket és újságírókat.

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×