Infostart.hu
eur:
386.27
usd:
331.72
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog
Nagybecskerek, 2020. július 8. Nagybecskerek látképe, középen a református templom és a Béga folyó felett átívelő Kis-híd, jobbra a bíróság épülete. MTVA Fotó: Molnár-Bernáth László
Nyitókép: MTVA Fotó: Molnár-Bernáth László

Temesvár ismét kikötővárossá alakulhat

A románszentmihályi zsilip múlt hét végi átadásával ismét hajózhatóvá vált a Temesvárt a Tiszával összekötő Béga-csatorna – jelentették a Temes megyei helyi portálok.

A Románia és Szerbia közötti határ menti együttműködési program keretében 14 millió euróból újították fel a Vajdaságban a felsőittebei (Srpski Itebej) és a bégafői (Klek) zsilipet, a Bánságban pedig a románszentmihályit. Emellett kikotorták a csatorna medrét, és megvásárolták a folyamatos karbantartáshoz szükséges kotróhajókat. Az Európai Unió 11 millió euróval támogatta a Bánsági Vízmedence Vízügyi Igazgatósága (ABAB) által koordinált projektet, a fennmaradó részt helyi forrásokból fedezték. A támogatás felét Szerbiában, másik felét Romániában használták fel.

Az elvégzett munkálatok eredményeként Temesvár ismét kikötővárossá alakulhat. A hét végi átadáson elhangzott, a vízi szállítás újraindítása érdekében 2023 végéig a két ország határátkelőhelyet nyit a Béga csatorna mellett, amelyen a Béga töltésére épített kerékpárúton haladók is átléphetik majd a határt.

A Bánságban a 18. század elején berendezkedő osztrák adminisztráció 1732-ben tette hajózhatóvá a Béga-csatornát. A XIX. században duzzasztógátakkal és zsilipekkel érték el, hogy nagyobb hajók is eljuthattak Temesvárra. A hajózható Béga-csatorna alapozta meg Temesvár és a Bánság gazdasági felemelkedését. Az itt megtermelt gabonát, később pedig a Temesváron gyártott ipari termékeket is vízi úton szállították el. Hajón érkeztek Temesvárra a városban épült gyárak berendezései és 1857-ben az épülő Szeged-Temesvár vasútvonal első gőzmozdonyai is.

A bégai hajózást a trianoni határok lehetetlenítették el. A Románia és Jugoszlávia közötti hajóforgalom 1958-ban állt le végképp. A Moszkvából irányított Jugoszlávia-ellenes kampány idején ráccsal zárták el a Béga medrét, hogy még búvárok se juthassanak át a folyón egyik országból a másikba. A csatorna romániai szakaszán az 1960-as évekig közlekedtek hajók.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×