INFORÁDIÓ
2021. szeptember 28. kedd
Vencel

alekszej navalnij

tüntetés

oroszország

körözés

Rendőrök és tiltakozók az Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető támogatóinak tüntetésén Szentpéterváron 2021. január 31-én. Oroszország számos pontján szerveztek a koronavírus-járvány miatt elrendelt szigorítások ellenére Navalnijt támogató tüntetéseket, eddig több mint kétezer embert letartóztattak. Az öt hónap után hazatérő Navalnijt január 17-én vették őrizetbe a moszkvai seremetyjevói repülőtéren, majd egy bíróság elrendelte harminc napra szóló letartóztatását.

Nemzetközi körözést adtak ki az oroszországi tüntetések szervezője ellen

Infostart / MTI

Leonyid Volkov a sajtó értesülései szerint Németországban él.

Nemzetközi körözést adott ki az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) szerdán az Alekszej Navalnij regionális törzseit irányító Leonyid Volkov ellen, aki az elmúlt hetek nem engedélyezett oroszországi tüntetéseinek fő szervezője volt. A bíróság ügyrendbe vette a gyanúsított távollétében való letartóztatását szorgalmazó keresetet.

Korábban Volkovot azzal gyanúsították meg, hogy fiatalkorúakat mozgósított a közösségi médián keresztül a nem engedélyezett tüntetésekre, amire hivatkozva január végén belföldi körözést adtak ki ellene.

Nem az utcára, az udvarra hívta a szimpatizánsokat

Volkov külföldön, sajtóértesülések szerint Németországban él. Kulcsszerepe volt a Navalnij mellett január 23-án és 31-én megtartott, többtucatnyi városra kiterjedő szimpátiatüntetések megszervezésében. Az aktivista, miután Navalnij egy korábbi perben kiszabott felfüggesztett szabadságvesztést letöltendőre változtatta, és a rendőrség ismét keményen lépett fel a tüntetőkkel szemben, tavaszig lefújta az utcai megmozdulásokat.

Kedden viszont a Telegram-csatornáján váratlanul arra buzdította az elítélt politikus támogatóit, hogy Bálint napkor este vonuljanak ki házaik udvarába és ott egy negyed órán át világítsanak feltartott mobiltelefonjuk lámpájával. Marija Zaharova külügyi szóvivő az újabb akció meghirdetését összefüggésbe hozta azzal, hogy Volkov és a Navalnij-mozgalom egy másik, Londonban élő vezetője, Vlagyimir Asurkov hétfőn részt vett egy, a brüsszeli lengyel EU-képviselet által szervezett, "lényegében NATO-országok" részvételével tartott videokonferencián.

Zaharova szerint "morális és etikai szempontból hazaárulásnak" minősíthető, hogy Navalnij hívei, akiket "a NATO-befolyás ügynökeinek" minősített, európai és amerikai szankciókat sürgetnek Oroszország ellen, mert a NATO-dokumentumok szerint Moszkva ellenségnek minősül. Rámutatott, hogy a nyugati országok számára Navalnij támogatása egyúttal lehetőséget jelent Oroszország feltartóztatására.

Volkov - saját elmondása szerint - a hétfői megbeszélésen társával együtt a Kreml-párti oligarchák ellen sürgetett szankciókat.

Nyitókép: MTI/EPA/Anatolij Malcev
A címlapról ajánljuk

Elhunyt Szilvágyi Sándor

Életének 57. évében vasárnap este elhunyt Szilvágyi Sándor Artisjus- és Liszt Ferenc-díjas gitárművész...
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018