Infostart.hu
eur:
363.88
usd:
318.38
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2020. május 29-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Kijev kedvezően fogadja a párbeszédre vonatkozó magyar szándékot

Kedvezően fogadja Kijev a Magyarország részéről kinyilvánított szándékot, miszerint Budapest kész felújítani a konstruktív párbeszédet a két ország között - mondta Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a TSZN hírtelevízió hírportáljának adott, szerdán megjelent interjújában.

Úgy fogalmazott: a kétoldalú kapcsolatokban az elmúlt hónapban bekövetkezett meredek visszaesés után Ukrajna olyan jelzést kapott Magyarországtól, amely szerint Budapest kész felújítani a konstruktív párbeszédet Kijevvel. "Mi pedig kedvező választ adunk erre a jelzésre" - tette hozzá a kijevi diplomácia vezetője.

A miniszter azt ígérte, hogy a jövő év elején Magyarország a figyelem középpontjában lesz, és - mint fogalmazott -, közösen próbálnak kijutni abból a kedvezőtlen helyzetből, amelybe a két ország került.

Kérdésre válaszolva megerősítette, hogy

továbbra is napirenden van Orbán Viktor magyar miniszterelnök hivatalos ukrajnai látogatása, ugyanakkor ennek időpontjáról szavai szerint még korai beszélni.

"Biztosíthatok azonban mindenki afelől, hogy Ukrajna elnöke kész a találkozóra, de annak tartalmasnak kell lennie, és olyannak, amely újraindítja a (kétoldalú) kapcsolatokat" - szögezte le. Megjegyezte, hogy a diplomaták feladata ennek előkészítése.

"Szeretnénk tisztázni minden félreértést Magyarországgal. Ám az újraindításhoz világosan meg kell állapítanunk, hogy ezentúl ezek a játékszabályok, és mindkét fél elfogadja ezeket a szabályokat" - tette hozzá Kuleba.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×