eur:
389.48
usd:
365.92
bux:
55376.1
2023. szeptember 24. vasárnap Gellért, Mercédesz
Védőmaszkot viselő utasok várják, hogy felszálljanak a vonatra egy kijevi vasútállomáson 2020. március 27-én. Az ukrán kormány bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt Ukrajna teljesen leállítja a nemzetközi utasszállítást, azaz lezárja határait saját állampolgárai előtt is. Az orosz állami vasúti társaság különvonatot indít az orosz állampolgárok Ukrajnából és az ukránok Oroszországból történő hazaszállítására. A mintegy 800 férőhelyes szerelvény a tervek szerint 27-én indul Kijevből és másnap érkezik meg Moszkvába.
Nyitókép: Szerhij Dolzsenko

Életbe lépett Ukrajnában a korlátozások enyhítésének első szakasza

Keleti szomszédunknál egyelőre csak vasárnap regisztráltak kevesebb újonnan azonosított fertőzöttet, mint az előző napokban.

A karanténkorlátozások május 11-től történő enyhítéséről még május 4-én hozott rendeletet a kormány, elsősorban arra alapozva ezt a döntést, hogy az ukránok belefáradtak a szigorú korlátozásokba. Másfelől a matematikai számítások alapján készített előrejelzések alapján abban bíztak, hogy mostanra túljut a tetőzésen a járvány és lassulni kezd a vírus ferterjedése az országban.

Hétfőre egy nap alatt 416 új esettel 15 648-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunyt betegeké pedig 17 újabb halálos áldozattal 408-ra. Eddig 3288-an gyógyultak fel a betegségből, az elmúlt napban 228-an. Az újonnan azonosított fertőzöttek száma valóban alacsonyabb az elmúlt napokhoz képest, amikor a napi növekmény meghaladta az ötszázat, de még mindig viszonylag magasnak tekinthető a korábbi időszakokhoz képest.

Eközben az elmúlt napban ezúttal a fővárosban, Kijevben jegyezték fel a legtöbb új beteget, 66-ot. Haláleset előző nap nem történt Kijevben, viszont egy új felgyógyulásról sem számolhattak be. A fővárosban az azonosított fertőzöttek száma elérte a 1871 főt, ezzel a második helyen áll a legfertőzöttebb területek között az országban a délnyugat-ukrajnai Csernyivci megye mögött, ahol eddig 2324 beteget és egyben a legtöbb elhunytat, 81-et regisztrálták.

Az elmúlt napok adatai alapján Vitalij Klicsko főpolgármester kilátásba helyezte, hogy a mostani enyhítéseket ismét szigorú korlátozások válthatják fel.

A kormányrendelet értelmében az enyhítések első szakaszában ismét szabadon látogathatóvá váltak a parkok, a közterek, a játszóterek és a szabadtéri sportlétesítmények. Működhetnek ismét a fogászatok, a szépségszalonok, a fodrászatok, a közjegyzői és ügyvédi irodák, fogadhatnak pácienseket a pszichológusok. Kinyithattak a bevásárlóközpontok kávézóinak és üzleteinek nyílt téri területei is.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál ismertetése szerint enyhítettek azokon a korlátozásokon is, amelyek a sajtóra, a nyomdákra, a szerkesztőségekre, a papír- és nyomtatott termékek szállításával foglalkozó logisztikai vállalatokra, valamint a televíziókra és rádiókra, illetve egyéb audiovizuális tartalom előállítóira eddig vonatkoztak. A média munkatársai például fényképezhetnek és egyéb újságírói tevékenységeket végezhetnek, feltéve, hogy legfeljebb 50 ember vesz részt egy televíziós termék előállításában egy helyen, és betartják a járványellenes előírásokat. Ugyanezen feltételek mellett film- és videofelvétel készítése is engedélyezetté vált.

Kinyithattak a múzeumok, továbbá engedélyezték a színházi, zenei, cirkusz- és más művészeti társulatoknak a próbákat nézők nélkül legfeljebb ötven fő részvételével.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Cápatámadás a Balatonban? – szakértők a mesterséges intelligencia különös világáról
aréna

Cápatámadás a Balatonban? – szakértők a mesterséges intelligencia különös világáról

A polgár akkor fogja a mesterséges intelligenciát befogadni, amikor nagyon jól körülhatárolt területeken életjobbító faktorként érzékeli – vélekedett a mesterséges intelligencia jövőbeni hasznosításáról Rab Árpád digitáliskultúra-szakértő, jövőkutató, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa és Tilesch György nemzetközi mesterségesintelligencia-szakértő, a PHI Institute alapító elnöke, a Neumann Társaság MI-nagykövete az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol szó esett az új technológia veszélyeiről, a korlátairól és a hasznairól is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2023.09.25. hétfő, 18:00
Szlávik János
főorvos, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Egyre feszültebb a viszony Ukrajna és fontos szövetségese között - Háborús híreink vasárnap

Egyre feszültebb a viszony Ukrajna és fontos szövetségese között - Háborús híreink vasárnap

Az Ukrajna által javasolt béketerv, valamint a fekete-tengeri gabona-egyezmény felélesztésére irányuló legújabb ENSZ-javaslatok "nem reálisak" - mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter; Volodimir Zelenszkij közben szombaton lengyelországi látogatása során kitüntetéseket adott át két lengyel önkéntesnek, de nem találkozott hivatalos személyekkel a Kijev és Varsó között a gabonaimport miatt feszült viszony közepette. A fronton közben tovább folynak a harcok, Ukrajna arról számolt be, hogy áttörték az orosz védelmi vonalakat az ország déli részén fekvő Zaporizzsja térségében. Kilenc ember meghalt és 16 megsebesült, köztük két tábornok, az ukrán katonai hírszerzés vezetője szerint egy ukrán légicsapásban, amely Oroszország fekete-tengeri haditengerészeti parancsnokságát érte a Krímnél. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×